A tankönyv a Gazdaságpolitika BA/BSc-szintű oktatásához nyújt segítséget. Alapszinten - a képzés filozófiája szerint - elemi szintű ismeretekkel kell kezdenünk, és a gyakorlatias képzésre kell helyeznünk a hangsúlyt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán sokat törtük a fejünket, miképpen tudnánk eme kettős kritériumnak eleget tenni a gazdaságpolitika kapcsán.A globalizált világ gazdaságpolitikai folyamatai és a magyar európai uniós tagság ténye egyaránt tálcán kínálják azt a felismerést, hogy a belátható jövőben a régiók, az önkormányzatok, illetve az államháztartás nagy elosztórendszerei (kiemelten a nyugdíj, az egészségügy és az oktatás) kitüntetett szerepet játszanak majd a gazdaság szövevényes és egyre kitapinthatóbb „vezérérdekek" által motivált létszférájában. Úgy döntöttünk tehát, hogy az előbb vázolt kérdések szisztematikus tárgyalását helyezzük kötetünk középpontjába, mintegy megalapozva a gazdaságpolitika MA/MSc-szintű oktatását.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Ferber Katalin csaknem két évtizedig élt Japánban, ahol több éven át tanított gazdaságtörténetet különböző japán egyetemeken. A siker ára ottani tapasztalatainak esszenciája. Nem a mindenkori jap...
Online ár:
1 890 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján