Isten igájában

Összefoglaló

Az Isten igája alatt egy katolikus pap gyötrődik, aki hívő lélek, hisz mindenben, ami hinni való, Istenben, egyházban, az erkölcsi és világi törvényekben, csak egyben nem tud hinni: a saját papi hivatásában. Tiszta érzéssel ment, mint félig-serdült fiú a szemináriumba, de nem hivatásból. Inkább azért, mert szegény özvegy anyján, testvérein akart segíteni. Éppen a tiszta érzése volt a veszedelme: nem tudta a papi pályát, mint sokan, talán legtöbben, egyszerűen csak életpályának, foglalkozásnak, kenyérkeresetnek tekinteni. Teljes idealizmussal fogta fel és ezért története mindvégig az idealista folytonos véres súrlódása a világ realitásaival. A szemináriumban az élete még csak belső vívódás önmagával, önmagában való kételkedésével, azokkal a forrongó fiatal ösztönökkel, amelyek szívét az élet, a férfivágyak kiélése felé szorították. Amint azonban kikerül mint fiatal pap a világba, folytonos összeütközésbe jut azokkal a valóságokkal, melyek körülveszik. Látja és nem bírja közömbösen látni a székely falu népének romlását, melyet a gondozására rendelt hatóságok bürökratikus közönnyel tűrnek, felháborodik ez ellen és nem hogy segíteni tudna, hanem még az egyházi hatóságtól is megrovást kap. Átéli a faluban a háború kitörését, az első izgalmas hónapokat, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a csak hasukkal és erszényükkel törődő gonosz papokat, a nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a végleges katasztrófát, a román imperiumot, a magyar sors veszendőségét. E roppant élmények közben pedig mindig ott reszket benne az önmagában és pályájában való bizonytalanság, hol elfojtva a segíteni akarás szenvedélyes impulzusa alá, hol erőre kapva és megint visszanyomva az élő hit és szeretet erejétől. Végre egy tiszta, szenvedélyes szerelem leszakítja róla a reverendát, amelyen kezdettől fogva hasadások voltak, amelyeket mindig csak jól-rosszul tudott összefoltozni.