Igazság és módszer (Egy filozófiai hermeneutika vázlata)

Összefoglaló

FÜLSZÖVEG
Az 1960-ban megjelent Igazság és módszer a modern filozófiai hermeneutika alapvető műve, a hatvanas és hetvenes évek talán legnagyobb hatású filozófiai válallkozása. A szerző Hegelt és Heidegget követve, ugyanakkor tőlük el is határolódva dolgozza ki a maga dialogikus megértéselméletét, melynek befolyása ma a társadalomtudományok sok ágában, mindenekelőtt a megértő szociológiában, az esztétikában és az irdodalomtudományban érezhető erősen.
Hans-Georg Gadamer 1900. február 11-én született Marburgban. A breslaui, a marburgi és a müncheni egyetemen germanisztikát, művészettörténetet és filozófiát tanult. 1929-ben Martin Heideggernél habilitál. 1933-tól etikát és esztétikát tanít Marburgban. Személyes kapcsolat fázi a filozófiatörténet több kiemelkedő alakjához: Paul Natorp és Heidegger tanítványa, Nicolai Hartmann barátja. Tagja a művészettörténész Richard Hamann körül kialakult körnek, állandó látogatója azoknak a felolvasásoknak, melyeket Rudolf Bultmanna köre tartott a görög klasszikusokból. 1939-től a lipcsei egyetem tanára, 1946-tól 1947-ig dékánja, majd rektora. 1947 és 1949 között Frankfurt am Mainban tanít, majd 1949-től Karl Jaspers utóda a heidelbergi egyetemen.
A nemzetközi elismerést a számos idegen nyelvre - angolra, franciára, olaszra, szerb-horvátra, japánra stb.- lefordított Igazság és módszer hozta meg számára, s a hatvas évek végétől sorra jelennek meg egyéb munkái Platón dialektikus etikájáról, a hegeli dialektikáról, tovább kisebb írásainak négykötetes gyűjteménye és Philosophische Lehrjahrae címmel 1977-ben visszaemlékezései.
Gadamer több folyóirat és könyvsorozat - Hegelstudien, Kantstudien, Archiv für Begriffsgeschichte, Neue Anthropologie - társkiadója, tagja a szász, a heidelbergi, a darmstadti, az athéni, a római és a bostoni akadémiának. 1983-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.
TARTALOM
Előszó a második kiadáshoz 1
Előszó a harmadik kiadáshoz 19
Bevezető 21
Első rész az igazságkérdés feltárása a művészet tapasztalata alapján
Az esztétikai dimenzió túllépése 27
A humanista hagyomány jelentősége a szellemtudományok számára 27
Az esztétika szubjektivizálása a kanti kritika révén 52
A művészet igazságára vonatkozó kérdés visszanyerése 76
A műalkotás ontológiája és ennek hermeneutikai jelentősége 88
A játék mint az ontológiai explikáció vezérfonala 88
Esztétikai és hermeneutikai következtetések 107
Az igazságkérdés kiterjesztése a szellemtudományi megértésre
Történeti előkészítés 135
A romantikus hermeneutika kérdéssesége és a történettudományra való alkalmazásának problémái 135
Dilthey belebonyolódna a historizmus ellentmondásaiba 162
Az ismeretelméleti kérdésfeltevés meghaladás a fenomenológiai kutatás révén 177
A hermeneutikai tapasztalat elméletének alapvonalai 191
A megértés történetiségének hermeneutkai elvvé emelése 191
A hermeneutikai alapprobléma visszanyerése 218
A hatástörténeti tudat elemzése 240
A hermeneutika ontológiai fordulata a nyelv vezérfonalát követve
A nyelv mint a hermeneutika tapasztalat közege 269
A nyelviség mint a hermeneutika tárgy jellemzője 273
A nyelviség mint a hermeneutikai tevékenység jellemzője 277
A nyelv fogalmának kialakulása az európai gondolkodás történetében 284
Nyelv és logosz 284
Nyelv és verbum 292
Nyelv és fogalomalkotás 298
A nyelv mint a hermeneutikai ontológia horizontja 305
A nyelv mint világtapasztalat 305
A nyelv médiuma és spekulatív struktúrája 317
A hermeneutika univerzális aspektusa 328
Exkurzus az 50. laphoz 340
Exkurzus a 114. laphoz 342
Exkurzus a 190. laphoz 344
Exkurzus a 192. laphoz 345
Exkurzus a 295. laphoz 346
Exkurzus a 236. és a 324. laphoz 346
Hermeneutika és historizmus 348
Utószó 370
Hermeneutikai filozófia (Bonyhai Gábor) 399
Név- és tárgymutató 434