A ​komfortzónán is túl… - A táborozás pedagógiája, szociológiája és kulturális antropológiája

Összefoglaló

Mamutoktól az elefántokig
Mind meghibbant. Ez az első dolog, ami az Olvasó eszébe juthat, ha a XXI. század elején frissen készült
táborpedagógiai kötetet fog a kezébe. Először mi magunk – szerzők, szerkesztők – is ezt gondoltuk. A
táborok világának vége: a négyéves nagymintás ifjúságkutatások alig kérdeznek a nyári szabadidőről, a
táborozásról egyáltalán nem; a Baby Boomerek és az X generáció már felnőtt, a plázák és fesztiválok
ifjúságaként ismert Y és a screenagerként számon tartott Z pedig nem foglalkozik olyan ódivatú, kiveszőben
lévő, a szocialista éra ködébe vesző pedagógiai mamutokkal mint a tábor, táborozás.
Aztán végiggondolva alapállásunkat, átnézve az adatokat, végezve némi háttérkutatást rá kellett jöjjünk,
hogy a táborozás nem csak hogy ma is létező tevékenység – évi 20 000 férőhely és 500 000 vendégéjszaka
elég masszív alapot ad – de több egyetemi kurzuson oktatott, s a tavasszal-nyár elején megélénkülő
táboradatbázisok végképp meggyőztek minket.
Értelmezésünkben a táborozás sajátos szocializációs terep, a táboroztatás, elsősorban ifjúsági munkabéli,
pedagógiai tevékenység1
, amihez nem kevés szociális, kulturális stb. feladat társul2
. Egyszerre cél és eszköz,
egy pedagógiai folyamat része és koronája. Az intenzív együttlét és annak külsőleg kontrollált
önszabályozása olyan pedagógiai lehetőségeket teremt, amelyek elérését ezen intenzív együttlétet nélkülözve
csak nagyon hosszú és fáradtságos nevelési folyamatok helyettesíthetik, ha egyáltalán. A táborozás az utolsó
mentsvárak egyikeként, olyan autonómiapróba, intenzivitása okán olyan katalizátor terep, ahol átváltozva,
kiléphetünk a hétköznapi életből, szerepeinkből, ahol ideig-óráig mások lehetünk. „A társadalmi élet
felfüggesztése egy szent játékidő kedvéért több mint előadás, több mint szimbolikus látszatmegvalósítás,
hatása még tovább él, mint a "közönséges" játéké, a tánc és zene által megélt elmélyült magasztos érzések
utórezgése beragyogja a külső világot, belül biztonságot, rendet és jólétet hagyva maga után a következő
szent játékidőig” írja Huizinga, s mintha a táborokról beszélne. A táborozás „bizalmi termék”, az ifjúsági
táboroztatás esetében például legdrágább kincsünket bízzuk a táboroztatókra. A táborban különösen
látványosan jelenik meg a kétszintű szocializáció, amelynek érintettje egyfelől a résztvevő, a táborlakó,
másfelől a táborszervező, táboroztató. A táborlakó – szerencsés esetben – megkapja Huizinga szent
játékidejét, élményekkel lesz gazdagabb, tanul toleranciát és elfogadást, kap új szocializációs mintákat,
kellemes és szép emlék marad benne a táborról. A táborszervező, táboroztató szocializációja másfajta: a szó
legnemesebb értelmében tanul pedagógiai kihívásokról: szabad tevékenységeket és felelősségvállalást,
hiszen egy táborban nem lehet másra mutogatni, hogy miért tehet mégis ő a kudarcról; a kortárscsoport
formáló hatását és a laissez faire pedagógia méltatlanul elfelejtett, háttérbe szorított nevelői erejét; a
kendőzetlen önmegmutatást. Mert egy táborban nincs helye a hazugságnak önmagunkról, s ha van nagy
nevelői kihívás, ez az, mert „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” (József
Attila: Nem én kiáltok).
E kötet szerző régi táboroztatók. Sajátos, de tevékenységük nem fedi le tökéletesen e többértékű fogalmat. A
kötet által kínált tábormeghatározás alapján vannak olyan táborként funkcionáló tevékenységek, amelyek
nem tartoznak tábori tevékenységük fő fókuszába (felnőttáborok, edzőtáborok, terápiás táborok szakfeladatot
igénylő részei) és vannak olyan tevékenységek, amely meghatározásunk alapján nem minősülnek tábornak,
pedagógiai eszköztáruk azonban mégis követi a tábori logikát (pl.: napközis tábor). Mindazonáltal
meghatározásunk semmilyen értéktartalommal, főleg értékítélettel nem bír: azért mert valamilyen
tevékenységet nem tudunk a táborozás sajátos ernyője alá sorolni, ez semmiképp nem jelenti azt, hogy ezek a
táborozás kultúráját felhasználó kezdeményezések bármilyen értelemben kevesebbek lennének a táboroknál.
Egyszerűen csak azt gondoljuk, ahhoz, hogy a táborozás pedagógiája elfoglalhassa a neveléstudományban
ma még hiányzó helyét, a határeseteknél befogadó, de egyértelmű meghatározások kellenek.
Könyvünkre bizonyos szempontból a Tizenkilencre lapot? – Szociálpedagógia a XXI. században3
kötet
folytatásaként gondolunk, bizonyítandó, hogy a táborozás pedagógiája egyfelől a neveléstudományi térben a
nyílt tanulási terekként értelmezett szociálpedagógia integráns része, másfelől, hogy egyenrangú szereplője a
pedagógiai diszciplínák közösségének.

Szándékunk szerint a táboroztatóknak, a humán szakmabelieknek (beleértve a hallgatókat is) szóló kötet
egyetemi segédanyagként is használható, s segítséget ad a szociálpedagógia posztmodernitásbeli
neveléstudományi megalapozásához is4
.
A kötet – amelynek létrejöttében múlhatatlan szerepe van, két lektorának, illetve a kiadási hátteret biztosító
Neumann János Egyetem Iuvenis Ifjúságszakmai Műhelyének, a Wesley János Főiskolának, az
Ifjúságszakmai Társaságnak és a Magyar Pedagógiai Társaságnak – két részre tagolódik. A tucatnyi elméleti
cikk a táborozás értelmezését, történteti fejlődését, szociálpszichológiai alapvetéseit, környezet- és
élménypedagógiai kötődését, kulturális antropológiáját, módszertanát, környezetét, tanuláselméleti
megközelítését járja körül, nem felejtve el a táborozás elemzését fekete pedagógiai szempontból sem. A
második rész a 2018. május 30-án megrendezett „Holnapra távol” névvel illetett táborkonferencián
elhangzott, a táborozás világában nevet szerzett táboroztatók kerekasztal-beszélgetésének szerkesztett
változata „a mitől lesz jó egy tábor” témáját járva körül.
Valóban összekeverjük a vágyainkat a lehetőségeinkkel? A mamutok kimúlnak, jöjjenek az elefántok? Nincs
már igény a táborozás sajátos unikalitására, az interakciók kiszélesedő mintázata pótolja az intenzív együttlét
és az ilyenfajta közösségiség pedagógiai hatásait (esetleg nincs is szükség ezen mintázatokra)? Vagy a
táborozás újabb hőskorszakába lépünk, amikor a gazdasági okok és a generációs távolág miatt újra előtérbe
kerül a kortárscsoportok laissez faire, de legalábbis indirekt pedagógiai hatása?
Mi, e kötet szerzői úgy hisszük, a táborozási tevékenység és ezáltal annak pedagógiája új reneszánsz előtt ál,
a XXI. században – ha sokszor más-más formában is – de szükség van arra a szabadidős szocializáció
közegbeli tevékenységre, amely ellenpontozza, de legalábbis kiegészíti a család adottságbeli és az iskola
kötelezettségalapú pedagógiai világát.
S ha tévedünk, legfeljebb kötetünket besorolják a pedagógiatörténeti tezaurusz alá.