"Minden műfajt felhasználtam, ami segítette mondandóm kifejezését: aforizma, anekdota, riport, publicisztika, drámarészlet - mind-mid megtalálható a kötetben."
" Úgy éreztem, hogy a közelmúltból és jelenünkből hiányzik néhány olyan információ, amely emlékeztet vagy felismertet. A történelmi eseményeket a történészek többé-kevésbé megrajzolták, az én célom az volt, hogy a történeti eseményeket alulnézetből láttassam" A szerző vágya az volt, hogy aki elolvassa a kötetet az a maga emlékeit odategye az olvasottak mellé. "A végső cél az, hogy a könyv olvasatán saját életünket éljük újra és emlékeztessék a fiatalokat, a gyerekeiket, az unokáikat életünk sorára"
De nem csak azoknak szól a kötet, akik átélték a múlt század második felének eseményeit. Az apró történetek által megelevenedik hazánk viharos története. "Azért ilyen karcsú ez a kötet, mert sok mindent megírtam már erről a témáról, nem akarom ismételni magam. Én egy könnyen használható kézikönyvet akartam az olvasóknak adni, s a televízió korában az nem lehet túlságosan bőbeszédű. Ez a kicsike kötet villamoson vagy otthon, egy fél órás szabadidőben elolvasható, és a rohanó idő, rohanó élet közepette is egy pici múlt és jelen idézésre elegendő" -ad használati utasítást a művéhez a szerző.
Online ár:
2 500 Ft