Valószínűleg Balassi volt az első magyar versszerző, aki nemcsupán egy-egy szerelmes költeménnyel ostromolta választottját: műveit tudatosan megtervezett kötetkompozíció többletjelentésével próbálta a címzett és a nyilvánosság elé tárni. Mi lehetett kötetszerkesztésének vezérlő elve, s hány költeményt tartalmazott – volna – a műegész?
Továbbá: Volt-e Balassi Bálint fellépése előtt retorikai és poétikai szempontból igényes magyar nyelvű szerelmi költészet? Ismerte-e Balassi a trubadúrlírát, a kifinomult lovagi-udvari szerelem előírásait? Mit értett a virágének műfajmegjelölésen s mit az inventio poetica fogalmán?
A Balassi-filológiát évtizedek óta foglalkoztató alapkérdésekre keresi a választ Pirnát Antal 1983-ban írt doktori disszertációjának átdolgozása. A reneszánsz költő kortársi és középkori poétikai ismereteit illető kérdések a kutatások ellenére változatlanul időszerűek, s a szerző rendkívül alapos, logikus, szellemesen tárgyalt válaszai – melyek néhány évvel ezelőtti álláspontját tükrözik, de amelyeket ma is vállal – megkerülhetetlenek, vitára kész-tetőek a jelen és a jövő Balassi-kutatói számára is. Közlésüket – ha megkésve is – az a szándék indokolja, hogy ne maradjon a munka- és pályatársak, vitapartnerek szűk körének belügye mindaz, amit a téma és a kor egyik legkiválóbb hazai szakértője a „magyar Amphion” poétikai ismereteiről, tudatos költői törekvéseiről feltárt és gondolt.