Reformvár (JAK füzetek 7.)

Összefoglaló

Az utópia fogalmának szinte mindegyik régebbi meghatározásában szerepel az „elképzelt” és a „megvalósíthatatlan” kifejezés. Az emberi társadalom, amilyennek lennie kellene, és amilyen nem lehet soha. E kötet szerzői nem ebben az értelemben használják a szót. Már a mottóul választott egyik (1975-ből való) idézet szerint is: „Utópián olyan gondolati tevékenységet érthetünk, amely az egyénekhez szól, de célokat össztársadalmi szinten tűz ki, mégpedig az egyén életéhez képest hosszú távon, egy egész történelmi periódusra vonatkozóan.” A szerzőpáros egyik tagja még szűkebbre vonja a fogalom jelentéshatárait: „utópián – írja – azt a világot értem, ami egy emberöltő alatt elérhető.” A reformvári szociológusok, közgazdászok, matematikusok, politológusok, népművelők, írók és más szakemberek tervei alapján átalakított életű várost az egyik ottani tanácskozás kritikus résztvevője pedig, fontos demokratikus reformjaival együtt is „Kompromisszumvárnak” címezi. Csökkenti vagy növeli ez az itt megelevenített jövőmodell, sajátságosan mértéktartó utópia érdekességét? Attól függ, mihez mérjük: szertelen álmainkhoz, (amelyek teljesíthetetlenek), vagy az „adott realitáshoz” (amely nem álmodik).
A kötet író-"utópistáinak" képzelete, jellemzően, nem lépi túl a „közeli-távoli” reális lehetőségek, az elérhető valóság határait; számukra „Utópia Konkrétiában van, legfeljebb számos világmagyarázó ismeretlen tartományba hazudja”. De a kötetben bemutatott kísérlet nem általánosítható: nem korlátlanul kiterjeszthető: „Ne felejtsük el, ami történt és történik, az nem az utópia, csak a reformvári utópia. Nem részleteiben általánosítható, hanem irányával lehet kis magyar utópia.” Hosszú évtizedek után az első.