Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró lassan már hosszabb ideje működik együtt, mint a Lennon-McCartney-páros, közösen írják a Page Not Found történelmi stúdióblogot, amelyen tízes listákban szintetizálják a történelem legfontosabb, legszebb, legaljasabb vagy éppen leghitványabb eseményeit, szereplőit és termékeit. Mivel a toplistáikból közölt 2017-es első válogatáskötet akkora siker volt, hogy a menekültválságnál is jobban felforgatta Európát, nagyobb igény lett a folytatásra, mint a Magyar Liberális Pártra. Az Újabb TOP 10-es történelmi slágerlisták című kötetükben ezúttal a Nemzeti Együttműködés Rendszerének „elmúlt nyolc évét” tekintik át, és listázzák a megkerülhetetlen csúcseseményeit a rezsicsökkentéstől a Soros-ellenes kampány meghirdetéséig, Pumped Gabo táncától a határokat és identitásokat elmosó székelykáposztás pizza megjelenéséig. A NER történetének bemutatása mellett, amely garantáltan befolyásolja majd a Freedom House jövő évi Magyarország-értékelését, klasszikusabb történelmi top tenek is helyet kaptak a könyvben, amelyben ezúttal is minden megtörténhet, miközben felidézik a magyar és a világtörténelem legnagyobb párbajait, vagy éppen elszámoltatják a legnagyobb árulóit.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Mit jelent az, hogy szélsőjobboldal? Kikkel szimpatizálnak és mit képviselnek az újhungaristák? Mit jelképez a 88-as szám? Miféle ideológia áll a szélsőjobboldali irányzatok hátterében? Mikor és mi...
Online ár:
2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján