"A háromkötetes kiadvány arra vállalkozik, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bemutassa a magyar Külügyminisztérium 1951 és 1984 közötti történetét. Célunk az volt, hogy a már megjelent kötetek közötti kronológiai hiányt pótoljuk, és ezzel megvalósuljon az 1945 és 1993 közötti Külügyminisztérium működésének a bemutatása az érdeklődők számára.
Kiknek állítottuk össze a három kötetet? Elsősorban a Külügyminisztérium története iránt érdeklődőknek. Szem előtt tartottuk azt is, hogy a külpolitikával, diplomáciával foglalkozók számára támpontot adjunk a korszak külügyi igazgatásáról. Ezeket a köteteket haszonnal forgathatja bárki, aki a külpolitika és a diplomácia iránt érdeklődik. Magyarország két vagy többoldalú kapcsolataival foglalkozó kutatók, történészek, szakemberek számára hasznos háttéranyagot és egyben elsődleges információt nyújt a magyar külügyi igazgatás működéséről az adott korszakban. A Külügyminisztérium - más struktúrákhoz hasonlóan - folyamatosan változott és változik. A három kötetben ezeket a változásokat mutatjuk be.
Huszonhat év történéseit három kötetbe szerkesztettük. Az első kötet 1951 és 1962, a második kötet 1963 és 1972, a harmadik kötet 1973 és 1984 közötti időszakot tartalmazza. Mindegyik kötet esetében fontosnak tartottuk - hasonlóan a már korábban megjelent kötetekhez -, hogy helyet kapjanak az adott időszakra jellemző irányelvek, a Külügyminisztérium szerkezete és szervezeti változásai, a napi ügymenet, a személyi ügyek és előmenetel, illetve a pénzügyek. Minden egyes kötet önállóan is megállja a helyét, az olvasót segíti a rövidítések jegyzéke és a névmutató."
Ez is elérhető kínálatunkban:
Honnan jövünk, hol vagyunk most? Mi történt Magyarországon az emberekkel, hogyan változtak meg a magyar társadalmi viszonyok az elmúlt évtizedekben? Hogyan éltük át, hogyan éltük meg azt a korábban...
Akciós ár:
4 550 Ft
Online ár: 5 525 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Akciós ár:
5 565 Ft
Online ár: 6 758 Ft
Eredeti ár: 7 950 Ft
Akciós ár:
5 950 Ft
Online ár: 7 225 Ft
Eredeti ár: 8 500 Ft
Akciós ár:
8 400 Ft
Online ár: 11 400 Ft
Eredeti ár: 12 000 Ft
Akciós ár:
1 980 Ft
Online ár: 4 703 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján