"1960–1971 és 1985–1988 között Dienes István majd Kovács László vezetésével tártak fel 540 sírt a magyarhomorogi (Hajdú–Bihar m.) Kónya-dombon, amelyről a jelen feldolgozás kimutatta, hogy ugyanazon a földháton, egymás közvetlen szomszédságában egy 17 síros 10. századi, majd tőle függetlenül egy 523 síros 11–12. századi sírmezőt nyitottak. A kisebbik egy rövid idejű település (szállás) tartozéka volt, ide 11 – köztük 4 lovas – íjászt és kevés családtagját temették, a falu egy évszázadnál hosszabb használatú temetőjében pedig 127 férfi és 176 nő nyugodott a gyermekeik kíséretében. A falusiak 145 sírba összesen 200, I. István és II. István uralkodása idején (1000–-1131) veretett ezüstdenárt adtak, s ez a páratlan, ráadásul rendkívül szerencsésen elhelyezkedő temetkezésekben előkerült pénzmennyiség a sírleletek, elsősorban ezüst és bronzdíszek – drótékszerek, gyöngyök, csüngők, nyak- és karperecek, gyűrűk – egyedülálló részletességű helyi és időrendi (horizontálstratigráfiai), valamint leletkombinációs értékelését tette lehetővé. Egy-egy különleges leletanyagú férfi és női sír is előkerült. A teljesen feltárt temetők közvetve a Kis-Sárrét keleti partjának 10–12. századi népességére derítettek fényt.
A műelemző, antropológus, genetikus, archeozoológus és térinformatikus munkatársak kiszélesítették az értékelés határait, a jobb megértést pedig 145 tábla, 179 kép, 85 táblázat és 17 ábra könnyíti meg."
Az emberiség történetének leghosszabb, nagyjából 3,3 millió évig tartó szakasza az őskőkor, más néven paleolitikum, amely vadászó-gyűjtögető és vándorló életmóddal telt. Alapvető viselkedési mintái...
Előjegyezhető
Online ár:
3 705 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
3 705 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
7 505 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
4 655 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
7 565 Ft
Eredeti ár: 8 900 Ft
Online ár:
5 605 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján