Hol volt, hol nem, volt egyszer egy kicsi ház, lakott abban egy apró emberke. Pipacskának hívták, mert az arcocskája mindig piros volt. Zöld süveget viselt. A mi emberkénk, Pipacska, Nagy Varázsló szeretett volna lenni. Csillagokkal díszített ezüst süvegre vágyott. De hogyan lehet valakiből varázsló? Ezt bizony Pipacska már nem tudta, és nem is volt senki, akitől megkérdezhette volna. Ezért aztán elhatározta, hogy pajtásokat keres magának. Hiszen a jó pajtás mindig segít, ha kell. A nagy keresés közben rálelt a színes építőkockákra, s ahogy egyik kockát a másikra rakta, a kockák egyszer csak felugrottak. Lett belőlük valami, se nem csikó, se csacsi - Kockapaci. Így kezdődik a két barát története, akik a mese folyamán csuda kalandokba keverednek, s még csudább teremtményeket ismernek meg: felhőelefántokat és felhőzsiráfokat, Nyuszi Gyuszit és Elefánt Elemért, vagy éppen a Zöldszakállú Manót, s közben persze megküzdenek a gonosz Pókhas Pállal. Az egyes fejezetek rövidek, frappánsak, a kísérő kérdések már a 3-4 éveseket is elgondolkodtatják, az esti közös meseolvasás pedig lebilincselő fejlesztőjátékká válik.
Nagy változások elé néz a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló, a szülők választását megkönnyítő program. 2017 augusztusától gyakrabban, havonta találkozhatunk az ajánlásokkal, ráadásul mostantól nemcsak a Bookline és az UNICEF oldalain, hanem országszerte a Libri könyvesboltokban és a Libri.hu-n is. A Szívünk rajta segít kiválasztani azt a könyvet, ami a gyerek korának, élethelyzetének, érdeklődésének leginkább megfelel.
Egyetemi docens (MOME)
„Remek és szinte egyedülálló könyv, ami játékosan ismerteti meg az egészen kis, 3-4 éves gyerekeket a matematikai gondolkodás alapfogalmaival. Az orosz szerzőpáros ’70-es években írott könyve csöppet sem öregedett. A magyar Varga Katalin műveihez hasonlóan (Én, Te, Ő vagy a Mosó Masa) meseként is elbűvöli hallgatóit és észrevétlenül vezeti be őket a matematika világába. A szülőknek didaktikailag jól felépített segítséget nyújt az ismeretek átadásához. A könyv az olvasáson túl további hasznos és élményszerű, játékos együttlétet biztosít a szülő és gyerek számára, mert a „tanultakat” a mindennapi tevékenységek során és játék közben is élvezettel lehet „gyakorolni”. ”
A Bookline Kids programban kizárólag szakértők által gondosan előválogatott, minőségi gyerekkönyveket fogsz találni.
Bővebben itt olvashatsz a programról"Kisgyerekként családunk egy pici vályogházban lakott az Alföld közepén, egy csendes kisvárosban. Eszembe sem jutott, hogy amikor nagy leszek, világvárosokban járok, és egy napon orvosi Nobel-díjja...
Bevezető ár:
3 600 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján