„A jenaiak szemefénye, büszkesége és kedvence a fiatal Novalis (Friedrich von Hardenberg, 1772-1801) megható szépségű alakja. (…) Mint gyermek élt az idegen országban, a felnőttek között, gondolkodása és írásai valami csodálatos, zseniálisba növekvő játék emlékei, amihez nyúlt, felragyogott körülötte, mint valami nagyon szép és fantáziagazdag gyermek körül. Novalis mindenütt csak csodákat látott, és kedves csodákat, kihallgatta a növények beszélgetését, tudta minden fiatal rózsa titkát, azonosította magát végül is az egész természettel, és mikor ősz lett és lehullottak a levelek, meghalt – így ír róla Heine, aki pedig nemigen érzékenyült el, amikor más költőről beszélt. (…) A középkor virágban és dalban gazdag tájain bolyong hőse és keresi a Kék Virágot, amely az egész német romantika jelképe lett: a messzeségek és elérhetetlenségek virágát, az örökké elhívó vágynak kék virágát, az ifjúságét” (Szerb Antal)
„Novalis olyan hősről álmodott, akiben az ember egy a művésszel, aki a művészetet nem mint színházat, hanem mint életet szereti: egyetlen életét… Így fogott bele nagy művébe, mely ellen-könyv Wilhelm Meister-hez. A hőse egy elfeledett Minnesänger, aki csakugyan arra vágyik, ami van.” (Babits Mihály)- További ismertető: "Belelapozás".
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
990 Ft
Online ár:
3 490 Ft
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
2 000 Ft