ELŐSZÓ (részlet):
"Az agyag alapvető tulajdonságát, képlékenységét, jól formálhatóságát már az őskőkor embere is felismerte. Bizonyítják ezt azok a mágikus célokat szolgáló ember és állatalakokat mintázó szobrocskák, melyek Európában több őskőkori lelőhelyen megtalálhatók. A kezdetben napon szárított figurákat a későpaleolitikus Gravetti kultúra embere már ki is égette. Ismerte tehát az agyag másik alapvető tulajdonságát is, hogy tűzben átégve más jellegű, tartósabb anyaggá, cseréppé alakul. Mindezek ellenére az őskőkor embere a cserépedény készítésének gondolatáig még nem jutott el, hiszen mozgékony, vadász, gyűjtögető életmódjához a kevésbé sérülékeny, könnyebb kosarak, kobak-, bőr- és fakéreg-edények jobban megfeleltek.
Az újkőkorban a paraszti gazdálkodás bevezetése lehetővé és szükségessé tette az állandó települések kialakulását. A megváltozott életforma többek között az agyag sokrétű felhasználását is magával hozta. Fontos szerepet kapott a házépítésben és az agyag lett az edénykészítés alapvető nyersanyaga is. Arra, vajon hogyan ébredhetett az ember az agyagedény készítésének gondolatára, csak feltevéseink vannak. A kosarakat és kobakedényeket valószínűleg agyagburokkal vonta be, hogy szigetelje és tartalmukat hűvösen tartsa. Ha valamilyen véletlen folytán az edény tűzbe került, belseje hamuvá égett, a külső burok viszont átégett, szilárdabbá vált, így tűzálló cserépedény keletkezett. Kedvező tulajdonságainak köszönhetően, a cserépedény már jobban megfelelt az újkőkori ember megváltozott igényeinek, hiszen az újfajta növényi táplálékok jó része csak főzve volt fogyasztható, a növényi és állati eredetű anyagokból készített edények pedig erre a célra alkalmatlanok voltak. Az égetett agyagedény használata már lehetővé tette a táplálkozás változatosabbá tételét és a termelő gazdálkodás során felhalmozódó termények megfelelő tárolását. Az agyagedény készítésének mesterségét tehát a letelepült, élelemtermelő életmód szükséglete hívta életre."
A művészi kerámia kedvelői jól ismerik a habánok jellegzetes, szép mázas edényeit. Katona Imre gazdagon illusztrált könyve e darabok keletkezésének történetével, a Nyugat-Európából menekült anabapt...
Online ár:
890 Ft
Online ár:
890 Ft