Az ellenség művészete - Család, gyerekek, autó + Százezer eperfa (2 mű)

Összefoglaló

Kemény István két régebben megjelent, beszerezhetetlen prózakötetét egyesíti ez a kötet. Az ellenség művészete című regény 1989-ben jelent meg és a nyolcvanas évek Budapestjén játszódik: „főszereplője az ifjúság", ahogy egy korabeli ismertetőben olvasható. Az egy nap alatt játszódó kisregényben az egyik hősnő idegenvezetőként viszi végig a városon „barátját", egy másik hősnő nyomában. „Kemény lírai tehetsége és gondolkodásmódja ugyanakkor erősen átüt a prózai szövegeken, versregény olvasójává avatva így a konvencionális befogadót. Rejtelmes érzelmessége és puha radikalizmusa az óvatos megőrzés eszközeként hat a folyamatos értékvesztés világában." (Wirth Imre)Kemény István a kilencvenes évek első felében az Élet és Irodalom tárcarovatába írta azokat a novellákat, amelyekből később összeállította a Család, gyerekek, autó című kötetet 1997-ben, mely egy írásból élő, kétgyermekes belvárosi családapa szappanoperaszerű mindennapjait meséli el.
Budapesten a Szélkirály!
Értesülésünk szerint tegnap este teljes titokban Magyarországra érkezett Francesco Ventoso, a Meteorológiai Világszervezet végrehajtó tanácsának egyik prominens tagja, a világ egyik leghíresebb szél- és zivatarkutatója. A svájci székhelyű, csaknem kétszáz országot tömörítő szervezet gyakorlatilag a kezdetektől fogva élénk figyelemmel kíséri a Kárpát-medencében zajló időjárási anomáliát. A szervezet többszöri puhatolózása, majd kifejezett kérése ellenére sem kapott meghívást Budapesttől, annak ellenére, hogy az immár egész világot egyre nagyobb mértékben aggasztó szélcsend kiindulópontja és epicentruma tudvalevőleg a magyar főváros.

Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék.
A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett:
egyfajta ébredés ez mégiscsak, de nem álomból, hanem valóságból egy másik valóságba, a fények rögtön megváltoznak, ahogy eláll az eső, skandináv típusúak, ők ezt nem tudják, ezt Orsolya tudná, ha ott lenne velük, akkora a csend, amekkorát soha nem hallottak még, és nemcsak csend ez, üresség is, totális elmúlás, visszavonhatatlan élettelenség, halálos semmi, tébolyító süketség
A Portugál világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel.