A Mitrohin-archívum (A KGB otthon és külföldön)

Összefoglaló

1992-ben a brit titkosszolgálat megszöktetett Oroszországból valakit, akinek nyugati tartózkodása e könyv megjelenéséig titok maradt. Vaszilij Mitrohin majdnem harminc évig dolgozott a KGB külföldi hírszerzésért felelős Első Főigazgatóságának (KHEF) levéltárában, és 1972-ben ugyancsak ő felelt azért, hogy az archívumot átköltöztessék a Moszkva környéki új főhadiszállásra. A külföldi hírszerzés akkori főnöke, Vlagyimir Krjucskov (később az 1991-es moszkvai puccs vezetője) gratulált neki, amiért sikeresen átszállíttatta a levéltárat, és amiért odaadóan "szolgálta az állambiztonsági szerveket". Krjucskov viszont nem tudta, hogy Mitrohin titokban távozásra készült, és több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy szigorúan titkos aktákat jegyzeteljen ki és másoljon le. A feljegyzéseit aztán rendkívül nagy kockázatot vállalva naponta kicsempészte a levéltárból, és nyaralójának padlója alatt rejtette el. "Kevés KGB-hivatalnok töltött annyi időt az akták olvasásával, mint épp Mitrohin, aki kijegyzetelte a külföldi hírszerzés aktáit. Az KHEF-levéltár aktáival Mitrohin mellett csupán a rangidős hivatalnokok rendelkezhettek korlátlanul, egyiküknek sem volt viszont elegendő ideje arra, hogy a lejegyzésre kijelölt részeken kívül beleolvassanak az aktákba" - írja Christopher Andrew. Mitrohin iratanyaga, a Lenin-korszaktól az 1980-as évekig, az FBI szerint "az eddigi legteljesebb és legátfogóbb titkosszolgálati dokumentum, amelyet valaha is bármely forrásból merítettek". Christopher Andrew-nak, a modern hírszerzéssel foglalkozó nyugati történésznek ez a talált kincs, valamint más közreadott és eddig publikálatlan forrással kapcsolatban végzett kutatómunkája tette lehetővé, hogy új megvilágításba helyezze mind a Szovjetunió történetét, mind pedig a kelet-nyugat közt feszülő konfliktust. A Mitrohin-archívumnak ez az első kötete egyedülálló belső képet ad arról, hogyan szivárgott be a KGB nyugatra, milyen titkos kapcsolatai voltak a nyugati kommunista pártokkal, milyen burkolt szerepet játszott, hogy Kelet-Európában fennmaradjon a szovjet birodalom, miféle brutális háborút folytatott a Szovjetunión belül és kívül a másként gondolkodók ellen - s tette mindezt olyan mértékben és oly változatosan, hogy korábban még csak elgondolni sem tudtuk volna. A most először leleplezett brit ügynökök közt van egy korrupt rendőrnyomozó, aki négy kontinensen lett a KGB "Rómeó-kémje", s egy asszony, aki a KGB leghosszabban szolgáló ügynöke és legfontosabb női kémje volt. Még mindketten élnek. A hírszerző műveletek életfontosságú szerepet játszottak a szovjet külkapcsolatokban. Andrew viszont kimutatja, hogy a KGB sohasem volt képes olyan sikeresen értelmezni a hírszerzési anyagot, mint amilyen látványos győzelemmel megszerezte azt. Ami a legrosszabb, hogy a paranoiával párosult politikai ideológia elképesztően torz képet alakított ki a külvilágról. Gorbacsovnak a nyugattal kapcsolatban meghirdetett "új gondolkodásmódjá"-ra nincs is jobb bizonyíték, mint az, hogy első titkárként bizalmasan megrótta a KGB-t a külföldi hírszerzők jelentéseiben felbukkanó megrögzött hibákért. Jelcin elnöksége alatt az SZVR, a külföldi hírszerző szolgálat vezetősége úgy próbálja új életre kelteni szellemiségét, hogy "kitisztogatja" az orosz hírszerző szolgálat történetét. Biztosan megjósolható, hogy az SZVR vezetői nem fogják szeretni ezt a könyvet, ám sok tisztjük mohón elolvassa majd - s fel fogják fedezni, hogy a szervezet történetét még mindig eltitkolják előttük. Sejteni sok mindent lehetett, tudni annál kevesebbet: a KGB tevékenysége "túl sokáig túl titkos" volt. Vaszilij Mitrohin a KGB Első Főigazgatóságának, a KHEF-nek a levéltárában dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Azt megelőzően viszont tizenkét évet töltött azzal, hogy 1918-ig visszamenően a Főigazgatóság iratai közül számtalant lemásoljon. 1992-ben a SIS segítségével családostul-iratostul Angliába szökött. Jelenleg brit állampolgár. Christopher Andrew angol történésszel arra vállalkoztak, hogy érthető képet adjanak a KGB felépítéséről és tevékenységi területeiről, valamint módszereiről. A volt Szovjetunió esetében persze az ideológiai alap volt a legfontosabb: ezt már nehezebb, szinte lehetetlen pontosan és tárgyilagosan érzékeltetni. Pedig ez szülte a KGB legnagyobb sikereit az 1920-30-as években, és ez okozta azokat a szarvashibákat, amelyeket az irracionálissá növelt ideológiai gyanakvás miatt követett el. Szokatlan egy dokumentumgyűjteményről azt állítani, hogy olvasmányos, ebben az esetben mégis így van, hiszen részben a saját, 1990 előtti életünk eddig "tiltott zónáit" járhatjuk be a segítségével. A KGB sok hagyományos hősét szokatlan megvilágításban láttatja ez a könyv. Kim Philby szovjet "mesterkém"-ként befutott pályafutásának farce-ba illő bukás lett a vége, amit Moszkva mindmáig titkol. Más különös pillanatok is voltak a KGB történetében, beleértve irreális terveiket, hogy jelentős nyugati államférfiakat, például Harold Wilsont, Willy Brandtot, Oscar Lafontaine-t, Cyrus Vance-et és Zbigniew Brzezinskit szervezzék be ügynöknek.