Könyvem egy darab sűrített történelem – történelem, ahogy én láttam. Nem tart igényt többre, mint hogy részletesen beszámoljon a novemberi* forradalomról, amelynek során a bolsevikok, a munkások és katonák élén, Oroszországban magukhoz ragadták és a szovjetek kezében adták az államhatalmat.
A könyv természetesen a legtöbbet a Vörös Petrográddal, a felkelés agyával és szívével foglalkozik. De az olvasónak tudnia kell, hogy az, ami Petrográdban történt, kisebb vagy nagyobb intenzitással, különböző időpontokban majdnem pontosan megismétlődött mindenütt Oroszországban.
Ebben a könyvben, amely több készülő könyvem közül az első, azoknak az eseményeknek a krónikájára kell szorítkoznom, amelyeket magam figyeltem meg és tapasztaltam, illetve amelyekről megbízható szemtanúk számoltak be. A két bevezető fejezetben röviden ismertetem a novemberi forradalom hátterét és okait. Jól tudom, hogy e két fejezet nem könnyű olvasmány, de a továbbiak megértése szempontjából elengedhetetlen.
Sok kérdés merül majd fel az olvasóban. Mi a bolsevizmus? Miféle kormányformát hoztak létre a bolsevikok? Ha a bolsevikok a novemberi forradalom előtt az alkotmányozó gyűlés mellett voltak, miért oszlatták fel később fegyveres erővel? És ha a burzsoázia ellenezte az alkotmányozó gyűlést addig, amíg a bolsevizmus veszélye nyilvánvalóvá nem vált, miért támogatta később?
Online ár:
1 300 Ft
Online ár:
2 300 Ft
Online ár:
1 200 Ft