A Panaszkönyv című, 1921-ben Kassán megjelent kötetében Márai huszonhárom legsikerültebb tárcáját gyűjtötte össze. A kötet írásai kísérletek és változatok „műfajra, stílusra, irányzatra”, hiszen expresszionista és szürrealista jegyek egyaránt megtalálhatók benne. Több karcolata akkori hétköznapi élményeiből született, s történései (ha vannak) legtöbbször álomszerű, két világ határán mozgó „eseményeket” mondanak el. Rokonaim című írásában családja arcképei (anyja keresztanyja, Lajos) mellett felidézi eperjesi diákéveit, egy nyugalmazott kántortanítónál eltöltött hónapjait. Ezen személyes vonatkozású írásai sem egyszerűen emlékek felidézései – azokat újra- és újjáalkotja, „legendássá” teszi, s ezzel mintegy a pálya csúcsát jelentő önéletrajzi regényét előlegezi. Medvetánc című, tárcanovelláit tartalmazó kötete 1947-ben jelent meg először. E rövid írások aforisztikus tömörséggel jelenítik meg tárgyukat; szinte kivétel nélkül egyszavas címeket adott a kötet írásainak. Ez a sűrítettség fegyelmezett és szikár hangulatot kölcsönöz a néha gúnyos, néha áhítatos, sokszor bölcs és ironikus stílusban lejegyzett tárcáknak. Mindkét kötet most lát először napvilágot eredeti megjelenése óta.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el, országosan ismertté téve a kis konteszt. Ahogy Harangozó Imre népr...
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján