Varga Zsuzsanna kötetének újdonságát az adja, hogy a magyarországi kollektivizálás (1949-1961) történeti elemzése során az ismétlődő erőszakos hatalmi beavatkozások és az általuk kiváltott társadalmi válaszreakciók kölcsönhatásaira koncentrál. Mindhárom kolhozosítási kampányt áttekinti, egymásra hatásukban, a folytonosság és megszakítottság szempontjából vizsgálva őket. Így érthető meg, hogy miért és miként változtak az állami erőszak-alkalmazás eszközei, s erre reagálva hogyan formálódtak a paraszti társadalom különböző rétegeinek túlélési és alkalmazkodási mechanizmusai.
A szerző nem zárja le elemzését 1961-ben. Érvelése szerint a parasztság és a hatalom közötti érdekérvényesítési küzdelem tovább folytatódott a téeszeken belül. Az egyének, családok és kis közösségek megküzdési stratégiáinak sokféle mintázatát rekonstruálja az áldozatiság és cselekvőség közötti széles skálán, kulcsot adva ezzel az átalakuló falusi életvilágok sokszínűségének megértéséhez.
Varga Zsuzsanna könyve összeállításával nem pusztán kutatási eredményei összefoglalására törekedett. Fontos célja a generációk közötti párbeszéd ösztönzése is. Hangsúlyozza, hogy a 20. században felhalmozódott konfliktuskezelési és problémamegoldási stratégiáknak, s a belőlük levonható tanulságoknak érvényes üzenete van a 21. században is!
Ez is elérhető kínálatunkban:
Mező Gábor előző könyve, A média lenyúlásának titkos története nagy sikert aratott, de újságírókról, médiacárokról és Gyárfás Tamásokról írni azért mindig hálás téma. Most egy egészen más könyvvel ...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 555 Ft
Eredeti ár: 3 950 Ft
Online ár:
8 152 Ft
Eredeti ár: 9 590 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján