"Ezen könyv megírására hasonló dolog késztetett, mint elődjére. Célom egy kicsit tovább tagolni azokat a témákat, melyek már említésre kerültek előző könyvemben, azonban ott kevesebb helyet kaptak, illetve további új információkat is szeretnék közreadni. Továbbra sem célom, hogy egyfajta rutingyűjteményt hozzak létre. Annak ellenére, hogy vannak kész, felhasználható rutinok is, inkább csak ötleteket, algoritmusokat szeretnék átadni információ gyanánt. A könyv tartalmilag az IBM PC Gyakorlati Assembly című, már megjelent könyvre épül, így a rutinok egyes részei nem dokumentáltak, azok valószínűleg megtalálhatók az említett kiadványban. Van azonban egy fontos dolog, amit jó ha mindenki figyelembe vesz egy program megírása során, miszerint Murphy igen optimista volt, mivel a hibalehetőségek száma négyzetesen arányos a begépelt karakterek számával, továbbá a számítógép a mi utasításainkat hajtja végre és nem gondolatainkat hajtja végre. Ezért ha a számítógép nem azt teszi amit mi szeretnénk, ne bántsuk, hanem inkább keressük meg, hol tévedtünk."
A „Programozzunk C nyelven!” című könyv elsősorban azok számára íródott, akik most kezdenek ismerkedni a programozási nyelvek „angoljának” nevezhető C nyelvvel. A könyv felépítése olyan, hogy nem s...
Online ár:
1 190 Ft
Online ár:
1 800 Ft
Online ár:
4 690 Ft