Följegyzések

Összefoglaló

Hatvanadik évébe lépett a művész, amikor belső szükségét érezte annak, hogy ecsettel, tollal, ceruzával – mint bármikor kézügyben lévő modellt: önmagát megörökítő képek, rajzok, vázlatok után az írott emlékezés műfaját is megpróbálva szembenézzen addigi életével.
Aztán újabb két évtizedre fiókba zárt a papírra vetett és gépiratba áttett Följegyzéseket, s csak nem sokkal halála előtt húzta elő és bízta barátaira, s általuk a közösségre, amelyből vétetett.
Most íme, itt az írott önarckép.
Nem szépírói babérokra pályázik benne a művészként és immár mindenképpen halhatatlan Nagy Imre, hanem a parasztsorsból világhírű művésszé válás és a hírnév magasságában is népéhez tartozás emberi vallomását írja meg mindnyájunk számára – tanúság gyanánt.