Az emberes űrrepülés három eseményének ritka együttállása ihlette ezt a könyvet. Az első Holdra szállás negyvenedik évfordulója 2009 júliusában volt, majd 2010 májusában az első magyar űrhajós három évtizeddel ezelőtti űrrepülésére emlékeztünk, 2011-ben pedig kerek fél évszázados az első űrrepülés. Ezen kívül az űrhajózás napjának huszadik évfordulóján egy új űrkorszak is elkezdődött, és ez az esemény sem maradhatott ki a kötetből. A szerző az eltelt öt évtized űrtörténelméből mazsolázgat az évfordulók sorrendjét követve. Művében nem találhatók gigantikus számoszlopok a rakéták adataira vonatkozóan, nem fogjuk megismerni a hajtóművek specifikus impulzusértékeit sem. Ezzel szemben a történetek középpontjában mindig az ember áll, kisebb-nagyobb űrtitkaival, az eltelt öt évtized győzelmeivel és vereségeivel, kimondott és elfojtott vágyaival, vetélkedésével, egyszóval a mindennapok esendőségével a kozmoszban és idelenn a Földön egyaránt.
A kötet kiemelten foglalkozik a magyar űrhajós, Farkas Bertalan személyével, űrutazásával.
Az űrkutatás új távlatokat nyitott az emberiség előtt. Az első Szputnyik felbocsátása óta temérdek csodálatos eredmény született. Az alig több mint két évtized azonban rövid volt ahhoz, hogy megvá...
Online ár:
1 200 Ft