Szerzetesek, gyermekorvosok, emberjogi aktivisták, környezetvédők. Emberek a világ minden sarkában, akik másokért áldozzák az életüket. És akiket sorban utolér a végzet.
Rejtélyes körülmények között halnak meg és mindannyiuk hátán beégetett számjegyeket találnak. Az Interpol riasztja a koppenhágai rendőrséget, mert nagy a valószínűsége, hogy a következő haláleset Dániában következik be. Niels Bentzon túsztárgyaló kapja a feladatot, hogy felkutassa és figyelmeztesse azokat az embereket, akik beleillenek a sorba, s ezért veszélyben lehetnek, különös tekintettel az éppen zajló klímacsúcs résztvevőire. De ki szolgált rá, hogy jó embernek nevezzék? Niels hamar ráébred, hogy a jók sem annyira jók, mint elsőre gondolnánk. Nem tudja, mihez kezdjen, ám ekkor találkozik Hanna Lund asztrofizikussal, és a helyzet gyökeresen megváltozik. Hanna ugyanis az áldozatok hátába égetett számjegyekben rendszert vél felfedezni – méghozzá elég különös rendszert…
Ez is elérhető kínálatunkban:
Carl és Roy Opgard sikeres emberek, olyan sikeresek, amennyire az egy Oshoz hasonló hegyi faluban csak lehetséges. Carl a saját wellnesshotelét igazgatja, Roy pedig a benzinkutat vezeti, és építeni...
Bevezető ár:
4 552 Ft
Eredeti ár: 5 690 Ft
1
az 5-ből
1 értékelés alapján
Manapság szokás bármit bármit kriminek titulálni. Talán a sorozatok népszerűségét meglovagolva, de akármire, amiben vagy áldozat vagy gyilkos vagy nyomozó van, ráakasztják a bilétát: krimi. Így lett az a Da Vinci kód, Babiczky nyomozós regénye, sőt, még Gerőcs társadalom-művész-kritikus tézisregénye is. Az utolsó igaz ember csak annyiban „skandináv krimi”, amennyiben Dániában játszódik. Persze van benne nyomozó is, van annak segítője, áldozatok szép számmal, nyomozás – csak hát a gyilkos hiányzik. Illetve hát első olvasatra nem is, hiszen van gyilkosunk. Persze nehéz lenne bíróság elé citálni, megbilincselni, vagy belé ereszteni egy tárat. Istent elég nehéz rácsok mögé dugni. Egyszóval Az utolsó igaz ember egy sokadrangú, a krimik népszerűségét meglovagló írópáros hagymázós természetfölötti-misztikus-fantasy szagú regénye, ami még véletlenül sem kísérli meg, hogy ne essen saját logikai buktatóiban nyakon.