A most kézbe vett könyv szerzőjének minden alapja, lehetősége s oka megvolt a tüzetes oknyomozó történetírói mdószer alkalmazására. A honvéd tüzérségnél teljesített katonai szolgálat után - már tanítói oklevél birtokában - tiszti tanfolyamot végzett, a debreceni m. kir. gróf Tisza István tudományegyetem jog- és államtudományi karán jogtudományi doktori oklevelet szerzett, majd különböző beosztásokban működött és igen változatos feladatkörökben tevékenykedett. A második világháború elvesztése nemcsak hivatásának gyakorlásától fosztotta meg, hanem képességeinek más irányú kibontakoztatása elé is akadályokat gördített. Ez a műve - jeligés kéziratban - az évenként megrendezett clevelandi Magyar Találkozó tudományos, irodalmi és művészeti Árpád-pályázatán 1977-ben arany Árpád-érmet (első díjat) nyert. A nagyszabású, tudományosan módszeres mű minden elismerést megérdemlő, részletes és hosszas kutatómunka eredménye. Alaposságánál és szakszerűségénél is nagyobb értéke a következetes tárgyilagosság, a minden vonatkozásban megőrzött elfogulatlanság és főként a szerző tárgyszeretete, amely nem engedi meg a tények mellőzését, az ismeretük alapján kialakuló vélemény elhallgatását vagy az események hamis, elfogult értékelését. A szerző mérlegelései közben talán inkább jogász, mint történész, de az intézmény szerepét és jelentőségét széles látókörrel ítéli meg, történeti távlatokba helyezi és mindig utal a társadalmi, gazdasági és politikai fejlődés mozzanataira, változásaira is. Kétségtelen, hogy a mű nemcsak a m. kir. Csendőrség megalapításának századik évfordulójára, hanem azon messze túlmenően is méltó emléket állít annak a nyugat-európai eredetű, de fejlődése során ízig-vérig magyarrá lett közbiztonsági szervezetnek, amely több mint hat évtizedes működése idején békében és háborúban egyaránt híven és becsülettel megállta helyét, az ország határain kívül is jó hírnévre tett szert.
Ismertető: Könyvízelítő: A szerző a legendák övezte királyné életsorsának hiteles bemutatását tűzte ki céljául. Megismerhetjük ezt az egész életében szabadságvágytól fűtött, az udvari etikett börtö...
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
1 899 Ft
Online ár:
1 200 Ft
Online ár:
2 690 Ft