Testamentum formájában megírt regényt tart kezében az olvasó. Főhőse Paltiel Koszover zsidó költő. Első emléke ötéves korából egy pogrom, mikor Krasznográd zsidó negyedében a gyűlölet és szorongás helyén elszabadul az iszonyat. Következik az emigráció, a hagyományos zsidó neveléssel párhuzamosan a forradalmi eszmékkel való sorsdöntő találkozás, a remény, hogy tehet valamit a zsidóság polgári és emberi jogainak elismertetéséért. – Ez a remény űzi-hajtja hősünket az erőszak sújtotta Európán át. A fasizálódó Berlinben szilárdul meg politikai meggyőződése, ismeri meg a szerelmet, írja első verseit. Majd következik Párizs, aztán a spanyol polgárháború, végül visszatérés a szülőföldre, második száműzetése és halála földjére. A sztálini fajgyűlölet lecsap a zsidó értelmiségre: Koszovert több hónapos vallatás és kínzás után brutálisan kivégzik.
Szívszorító, megrázó élmény ez a könyv mindenkinek, politikai meggyőződésétől, vallási, faji hovatartozásától függetlenül. A sztálinizmus embert próbáló, szövevényes manipulációiról, nyílt diktatúrájáról, antiszemitizmusáról ilyen mély emberismerettel írt társadalomrajzot talán még sosem olvashattunk.
Azokat a szörnyűségeket, amelyekről már mindent tudni véltünk, mindenki mástól különböző, különleges, egyedi módon jeleníti meg. Valóban, Wiesel zseniális kísérletet tesz arra, hogy egy népcsoport sorsát egyénekre bontsa, emberarcúvá alakítsa.
Egy titokzatos, fekete kalapos és öltönyös férfi, Richard Farris egy csodálatos, mahagóni varázsdobozt bíz a tizenkét éves Gwendy Petersonra. A dobozka kezdetben apró ajándékokat ajánlott fel a kis...
Online ár:
4 490 Ft