Czeferner Dóra első, hiánypótló kötetében az Osztrák-Magyar Monarchia három legmeghatározóbb polgári-liberális, feminista szervezetének (Allgemeiner Österreichischer Frauenverein, Nőtisztviselők Országos Egyesülete, Feministák Egyesülete) sajtótevékenységét mutatja be 1907 és 1918 között. A lapok (Neues Frauenleben, A Nő és a Társadalom, A Nő. Feminista Folyóirat) alapításának, fejlődésének, struktúrájának, szerkesztőinek, szerzőinek és olvasótáboruknak az ismertetése mellett a szerző a sajtótermékek különböző szempontok szerinti tartalomelemzésére vállalkozott. A budapesti, bécsi és New York-i levéltári források (egyesületi iratok, személyi hagyatékok) lehető legteljesebb körű feldolgozásával pedig az egyesületek azon évtizedes erőfeszítéseiről is áttekintést ad, amelyeket az általuk kiadott periodikák folyamatos "életben tartása" érdekében tettek. A munka a bécsi és budapesti egyesületek, valamint a nemzetközi ernyőszervezetek közt formálódó közvetlen és közvetett kapcsolatrendszerekbe is bepillantást enged. Emellett rámutat arra, hogy bár a századforduló szellemi pezsgésében életre hívott osztrák szervezet kedvezőbb légkörben kezdhette meg munkáját, a magyarországi feminista mozgalom az első világháború előestéjére sok tekintetben eredményesen zárkózott fel a hasonló nyugat-európai női szervezetek mellé.
Az Eltagadott igazság fricska. Kötetünkben nem délibáboskodunk, átudományoskodunk, mert van itt egy valóban eltagadott igazság:a magyarság származása, honfoglalása és korai története enélkül is elk...
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
6 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján