A nemzet toxikológusa sztorizik, tanít – még mindig van mondanivalója – és nem utolsósorban szórakoztat.
„Köszönöm, jól vagyok!”
Sokan megkérdezték tőlem az utóbbi időben, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindenkinek ugyanezt válaszoltam.
Az első Zacher-könyv megjelenése óta eltelt nyolc évben sok minden megváltozott úgy a sokak által kedvelt sürgősségis és toxikológus háza táján, mint a világban. A kábítószer-piaci robbanás, a számtalan új drog megjelenése komoly kihívás elé állítja a szakembereket, és az alkohollal összefüggő esetek száma sem akar csökkenni. „A Zacher” olyan új, azóta fel- és elismert szenvedélyekről is mesél, mint az okostelefon-függés és a Snapchat-diszmorfia, de vet egy pillantást a múltba is. Kendőzetlenül elénk tárja: ha tudatmódosító szerekről volt szó, bizony eleink, köztük kiváló művészek sem voltak képesek mindig kimondani a hárombetűs varázsszót, a „nem”-et.
A tőle már megszokott könnyedséggel és humorral fűszerezve bepillantást enged kedvenc területére, a kézzelfogható mérgek és a mérgező (virtuális) függések világába, hogy közelebb kerülve hozzá, többet értsünk abból, miért érdemes nemet mondani – és felhívja a figyelmet arra, hogy léteznek jó függések is: ha rajta múlna, mindannyiunkat elküldene futni!
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Milyen drogok léteznek? Hogyan hatnak, és miben térnek el egymástól? Miért ártalmasak? És ha ártanak, miért használják őket mégis ennyire sokan? Ilyen kérdésekre keresi a választ ez a könyv a l...
Online ár:
3 900 Ft
Online ár:
890 Ft