A legenda szerint Hrabal tíz korsó sörért "vette meg" regényének címét valamelyik kocsmai ivócimborájától. Ez igen jutányos ár, ha figyelembe vesszük, hogy a Sörgyári capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok mellett az Őfelsége pincére... a világszerte méltán népszerű cseh író leghíresebb könyve. (E három regényt egyébként az is összekapcsolja, hogy mindegyikből Jiří Menzel forgatott nagy sikerű filmet.)
Hrabal 1971-ben tizennyolc nap alatt írta meg Jan Díte, a cseh - vagy inkább általánosabban a közép-európai - kisember tragikomikus történetét, ám műve közel húsz éven át csak szamizdat formájában volt hozzáférhető, s legálisan csak 1989-ben jelenhetett meg. A milliomosok irigyelt kasztjába eljutni kívánó, a történelem viharaiban ügyesen lavírozni próbáló kis pikolófiú életének mulatságosan groteszk - és nemritkán buja - epizódjait leíró Hrabal e művében ugyanazzal a kajánsággal gúnyolja ki a nácizmust és a kommunizmust, ám regénye egyúttal az élet szépségét, az egyszerű örömök nyújtotta boldogságot is megmutatja.
Nem a törvény elől: a lelkiismerete elől menekül, amíg bír, ennek a megrázó, kemény, lélektanilag hiteles regénynek a hőse. És a lelkiismerete parancsának enged, amikor végül a törvény kezére adja ...
Online ár:
890 Ft
Online ár:
2 690 Ft