A fehér gárda

Összefoglaló

Az író első regényével, A fehér gárdá-val indítjuk útjára hatkötetes Bulgakov-sorozatunkat. A regény 1922-24 között íródott, cselekménye a Városban, azaz Kijevben játszódik, 1918 végén és 1919 elején, a polgárháború legkritikusabb időszakában. A városban a németek, a hetman egységei, a fehér tiszti osztagok, Szimon Petljura szabadcsapatai, majd a bolsevikok küzdenek a hatalomért. Tombol az erőszak, fosztogatnak, pogromokat rendeznek, teljes a káosz. Ebben a káoszban próbálják megőrizni a polgári életformát, a tiszti becsületet, a kultúrát a Turbin család tagjai, akik szüleiket már elveszítették. Mind a három testvér, Jelena, Alekszej és Nyikolka, valamint barátaik és hozzátartozóik is válaszút előtt állnak. Magánéletük viszonylagos békéje és monarchista meggyőződésük képviselete között kellene választaniuk. A történelem azonban arra kényszeríti őket, hogy beismerjék erőtlenségüket, s rájöjjenek arra, hogy immár nem lehetnek cselekvő részesei a zavaros időknek, a szabad választás jogáról végleg le kell mondaniuk. A fehér gárda fő motívuma az Apokalipszissel kapcsolatos, így Bulgakov regénye is egyike azon, közvetlenül a forradalom után íródott műveknek, melyek a bekövetkező új korszakot mint apokaliptikus kataklizmák sorozatát értékelik. A démonikus elem, amely az író fő művében, A Mester és Margaritá-ban központi helyet foglal el, szintén megtalálható ebben a regényben. Itt a rossz a történelemben rejtőzik, megtestesítője Petljura, a zavar fő kiváltó oka, az esztelen, szörnyű, nacionalista lázadás vezetője, akiről legendák terjednek. A regény végére kiderül, hogy Petljura egyáltalán nem mítosz, hanem véres valóság, holttestek sora bizonyítja létét. Bulgakov 1925-ben megírta a regény színpadi változatát is, melynek bemutatójára A Turbin család napjai címen 1926 októberében került sor a Művész Színházban. A fehér gárda 1960-80-as években készült orosz kiadásaiból - a magyar fordítás az 1966-os orosz verzió alapján készült - több, az uralkodó ideológia számára kínos bekezdést kihagytak. Ezeket a bekezdéseket helyreállítottuk, s ugyancsak közöljük a mű zárófejezetét, melyet az író 1925-ben adott át közlésre, s amely Oroszországban csak 1988-ban, a Novij mir folyóiratban jelent meg. Szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta Szőke Katalin.