A magyar színikritika kezdetei 1790-1837 I-III.

Összefoglaló

A maga nemében páratlan és előzmény nélküli dokumentumgyűjtemény a magyar hivatásos színészet első előadásától kezdve (1790. október 25.) a Pesti Magyar Színház, a Nemzeti Színház közvetlen jogelődje megnyitásáig (1837. augusztus 22.) a teljesség igényével tartalmazza azokról a magyar nyelvű és hivatásos színielőadásokról készült és az egykorú hazai sajtóban megjelent kritikákat, amelyek a történeti Magyarország területén jelentek meg. A 2634 tétel zömmel magyar, kisebb hányadában német és latin nyelvű. A főszöveget jegyzetek kísérik, amelyek azonosítják a játszott színdarabokat, a kritikákban említett színészeket, ugyanezt adják meg a kritikusok vonatkozásában, továbbá feltárják a színibírálatok szellemi hátországát. Betűhív szövegközlésével és gondos apparátusával a háromkötetes gyűjtemény kritikai igényű kiadásnak tekinthető. A színikritika alapvető sajátossága, hogy csak időlegesen tárgyiasuló műalkotást, színielőadást rögzít. Ezért a nagyértékű dokumentumgyűjtemény elsősorban a színháztörténet és a zenetörténet elsőrendű forrásbázisának számít majd. Ám szinte a szemünk láttára születik meg maga a műfaj is, válik a néhánysoros, buzdító híradásból esztétikailag megalapozott, célokat kitűző és követelményeket állító bírálattá a romantika korában. De ezt az anyagot nem nélkülözheti a drámatörténet sem: segítségével Kisfaludy Károly, Katona József és a fiatal Vörösmarty Mihály (hogy csak a legnagyobb neveket említsük) színházi recepciója lesz újraírható. A betűhív közlés lehetőséget teremt a helyesírás- és stílustörténet kutatói számára is: nyomon követhető a magyar színházi szaknyelv kialakulása. A nagyközönséget mindig is érdeklő színészettörténet kritikai dokumentumai ugyanakkor élvezetes, veretes olvasmányok. Ezért e kiadványt nemcsak a művészképzés és a humán felsőoktatás résztvevőinek ajánljuk, hanem minden irodalom- és színházbarátnak is, akit érdekel a magyar múlt.