"Balga és gonosz munka!" - süvítette 1939 nyarán számos politikus és sajtóorgánum, amikor egy addig ismeretlen pécsi történész azt állította: Németország, ha kirobbantja, bizonyosan el is fogja veszíteni a világháborút. A politikai vihart kavaró, s rögvest betiltott Szürke Könyvében a legitimista Lajos Iván azt is megjövendölte, hogy Amerika feladja izolációs politikáját: Anglián és Franciaországon kívül pedig a bolsevik Szovjetunióval is összefog majd. Éppen ezért arra figyelmeztette a magyar politikai elitet, ne hallgasson a német szirénhangokra, mert annak "második Trianon" lesz a következménye. A Szürke Könyv korszellemmel szembeforduló szerzőjét 1944 márciusában a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan csak a háború végén tért haza. Újabb jövendölése, bátor helyzetelemzése viszont már a győztesek rosszallását váltotta ki. A szovjet megszállók a vazallus magyar kommunista párton keresztül előbb írásainak megjelenését akadályozták meg, majd - 1946 nyarán - egy kazahsztáni gulágba deportálták, s onnan már nem volt számára visszaút. Az elveiért kétszer elhurcolt Lajos Iván történeti emlékezetből való módszeres kiiktatása olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy a véletlen rábukkanás után Murányi Gábor Pulitzer-emlékdíjas újságíró-történésznek majd' húszéves kutatómunkájába tellett, mire sikerült megrajzolnia a kérlelhetetlen igazmondó hiteles portréját.
A Kádár rendszer politikai rendőrségének tevékenységéről jó néhány mű jelent meg az utóbbi időben. Ez a kötet kiemelkedik közülük azzal, hogy különlegesen érdekes ügyeket dolgoz fel, és azzal is, h...
Online ár:
900 Ft
Online ár:
890 Ft
Online ár:
890 Ft
Online ár:
890 Ft
Online ár:
1 350 Ft
Online ár:
890 Ft