Kalauzunkban egyszerre három hegységet, tájat igyekszünk közelebbről megismertetni. Együttes bemutatásukat elsősorban földrajzi szomszédságuk, másodsorban közös sorsuk indokolja: turisztikai szempontból sokáig egyformán elhanyagoltak voltak. A harmadik - legdöntőbb - indok azonban a köztük levő sok hasonlóság. A hasonlóságokat - a három tájnál külön külön történő, ismételt ismertetés helyett - célszerű volt a könyv elején egyetlen közös részbe összefoglalni. A szerző vezérlő szempontja az volt, hogy a tájak egészének "arculatát" érzékeltesse. A természetjáró nemcsak természeti értékekkel találkozik, hanem történelmi, művelődéstörténeti és műemlékekkel, illetve ipari létesítményekkel is. Törekvésünk az volt, hogy az ezek által alkotott "környezet" egészét mutassuk be, hiszen napjainkban a természetjárás és országjárás határai mind jobban elmosódnak. A tegnap gyalogos turistájából mára, holnapra motoros, autós turista válhat, közülük pedig egyre többen érzik szükségességét a "Szállj ki és gyalogolj" - kikapcsolódást segítő, egészségét védő - mozgalomnak. Könyvét tehát egyképpen írta a természet- és országjáróknak. Bízunk benne, hogy tájaink megismertetése a honismeret elmélyítéséhez is hozzájárul.
Online ár:
2 390 Ft
Online ár:
1 890 Ft