Korunk nagy változásai közepette az egyén élete válságba került. A kereső ember megcsömörlött a csak az anyagi világra, csak a látható dolgokra korlátozott életviteltől és az Istenről hallani sem akaró világszemlélettől. Pedig az emberek lelke vágyódik a természetfölötti után. Keresi a természetfölötti világosságot, hogy megismerje élete értelmét és célját.
Hol találhatók meg azok az igazságok, amelyek képesek világosságot gyújtani? Hol lelhető föl a természetfölötti erő és vigasztalás gazdag forrása? Nem máshol, mint a Bibliában. Ez az a könyv, amelyből ha csak néhány sort olvasunk is, azonnal egy egészen más világ légkörében érezzük magunkat, s amelyen keresztül az örök Isten végtelenből jövő üzenete ér el bennünket. Ez az a könyv, amelyben az éhező lélek ételt, a szomjúhozó italt, a gyenge támaszt, a beteg orvosságot talál. Jóleső vigasztalást nyújt a gondokkal megterhelt földi vándor számára. Érdemes tehát elővennünk ezt a csodálatos könyvet: a Bibliát! Jelen gyűjtemény 125 témakörbe rendezett 1250 idézetének mindegyike az emberről szól:
- az ember teremtéséről,
- az emberi életről,
- az ember testéről, lelkéről, értelméről,
- az ember akaratáról, érzelemvilágáról
- és vallási életéről.
Támaszkodjunk bátran azokra az igazságokra, amelyeket az Isten közölt velünk az inspirált szerzők által megírt Szentírás útján. Ezt a célt szolgálja ez a szentírási idézetgyűjtemény. A Szentírás olyan, "mint az éjszakai ég: minél tovább nézed, annál több a csillag rajta".
Ez a gyönyörű képes Biblia különleges ajándék a gyermek születésére, keresztelőjére vagy más ünnepi alkalomra. Helye van benne fényképnek, családfának és fejlődési naplónak is. Több mint hatvan ó- ...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
12 600 Ft
Eredeti ár: 14 000 Ft
Online ár:
2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
1 360 Ft
Eredeti ár: 1 600 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján