"Az Utcamesék megrázó, empatikus, ugyanakkor kíméletlen látlelet a hajléktalanok helyzetéről. Kozma Lilla Rita dermesztő közelségből mutatja meg az emberi szenvedés és kiszolgáltatottság hétköznapjait."
Péterfy Gergely
író
"Ha a színházban két sorral előtted ül, vagy ha a profilját nézed a nagy teákkal, egy ízig vérig írónő. Nekem azonban az utcás csajszi, aki a hallgatóimat vezeti be a hajléktalanellátás nem túl meseszerű világába. Valahogy így kell ezt megmutatni, gyönyörűen finoman és hitelesen, Nehéz bevallani, de nekem is újszerű volt. Várom a többit.
Mihály Bulcsú
szociális munkás-mesteroktató
ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék
Kozma Lilla Rita Utcamesék című novelláskötetében nyersen és sallangmentesen ír a hajléktalanok kilátástalan helyzetéről, amiből nyáron Nagy Zsolt színművész közreműködésével hangoskönyv is készült; utóbbi bemutatóját a Magvető Caféban tartották, a beszélgetést Nagy Borús Levente vezette. A szerző annyiban már biztosan elérte a célját, hogy az összegyűlteket közös gondolkodásra és beszélgetésre késztette. A bemutató során szóba került, hogy mit tehetünk egyénileg, társadalmilag, és hogy helyesen tesszük-e, ha annak tudatában adunk pénzt a kéregetőknek, hogy alkoholt vesznek belőle.
ISMERD MEG A TÖRTÉNETET MINDEN ÉRA MINDEN ALBUMÁNAK MINDEN DALA MÖGÖTT. A legnagyobb slágerektől a rejtett kincseken és a fiók mélyén sokáig megbúvó, utólag közönség elé tárt szerzeményeken át a...
Online ár:
10 200 Ft
Eredeti ár: 11 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Bevezető ár:
4 792 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
10 192 Ft
Eredeti ár: 11 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján