"Sudár fenyő nőtt az erdőn" - Énekek Komiföldről

Összefoglaló

Nagy hiánya irodalmunknak, hogy a rokon népek költészetét alig ismerteti -panaszolta 1942-ben Kodály Zoltán. A 20. század második felében kutatók, alkotók egész hada gyürkőzik neki a valóban aggasztó hiányok pótlásának, s a nagy munka határa Diószegi Vilmos szibériai kutatóútjaival és Vargyas Lajos népköltési-népzenei gyűjtésével egészen Mongóliáig ível. A Volga-Káma-Bjelaja vidékén Bereczki Gábor és Vikár László bő húsz évig minden nyáron faluról falura jár és ezerszám örökíti meg a mordvin, udmurt, mari, csuvas, baskir és volgai-tatár nótákat; az 1990-es években Csepregi Márta, Kerezsi Ágnes és Lázár Katalin, egy nyelvész-néprajzos-népzenekutató hármas látogat többször is az Urálon túlra a hantik közé. Valahogy kimaradni látszik ebből a nagy sürgés-forgásból a szintén rokon nyelvű komi (zürjén) nép kultúrája az északi erdők rengetegében meg a sarkvidéki pusztaságokon. Pedig arra is járt magyar kutató népköltészetet gyűjtögetve, noha az anyag közlésével várni kellett szinte mostanáig: kötetünk szerzőpárosa az új évezred elején találkozott össze és vállalkozott rá, hogy az időközben Ausztráliába sodródott Vászolyi Erik komi népköltészeti és népzenei anyagát (ma az MTA Zenetudományi Intézetében) közreadja. E könyv nem csupán hiányt pótol, hanem úttörő vállalkozás is több tekintetben: az olvasó az első terjedelmesebb, magyar kiadású és nyelvű komi népzenei gyűjteményt veszi kézbe, és ha a tartalomnak nem is egésze, bizonyos részei annál inkább első fecskének bizonyulnak a magyar tavaszban. Legyünk rá büszkék és fogadjuk örömmel! Vászolyi Erik Budapesten az 1950-es években finnugristának készült. A hatvanas évek végén fogott vándorbotot: Cambridge vendége volt, onnan Ausztráliába, majd Kínába vezetett az útja. Ottani egyetemeken lett a társadalomtudományok és a nyelvészet művelője. Közel negyven éve Ausztrália őshonos nyelveit és kultúráját vizsgálja, de máig hű maradt a diákfejjel megszeretett komi-zürjén néphez is. Lázár Katalin (1955. ápr. 2.-) tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-angol-finnugor szakon végezte. Zenei tanulmányokat is folytatott, négy évig fuvolázott. 1978-ban került az MTA Zenetudományi Intézetébe, ahol egyik feladata a finnugor nyelvű népek vokális zenéjének kutatása. Elsősorban a hantik énekeivel foglalkozik, négy alkalommal végzett terepmunkát az Ob mellett, és doktori disszertációját is e témából írta, de más finnugor nyelvű népek zenéjének kutatása sem idegen tőle.