Khaled Hosseini nemzetközi áttörést hozó, 80 országban megjelent sikerkönyve, a Papírsárkányok egy nem mindennapi barátság felejthetetlen és megható története, ami egy tehetős fiú és a család szolgájának fia között szövődik egy pusztulásra ítélt ország végnapjaiban. A két fiút közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés köti össze. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja életüket. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant és a gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált.
A Papírsárkányok egy igaz történet az olvasás erejéről, az árulásról, a megbocsátás lehetőségéről és az apák hatalmáról a fiaik fölött. Egy elsöprő erejű családi krónika Afganisztán történelmének legsötétebb évtizedeiből, amelyben a szerelem és a barátság küzdelmei egy szokatlan és megrázó regénnyé állnak össze. A Papírsárkányok a megjelenése óta milliók kedvencévé, igazi modern klasszikussá vált.
„Szerettem a kabuli telet. Szerettem éjjelenként a hó halk dobogását az ablakomon, szerettem a friss hó ropogását a gumicsizmám alatt, szerettem az öntöttvas tűzhely melegét, amikor hideg szél sivított az udvaron. De legjobban azért szerettem, mert épp amikor a faágakon megfagyott a dér és az utakat jég burkolta be, Baba és énköztem egy kicsit felengedett a dermedés. Ennek az oka pedig a sárkányeregetés volt. Hiába laktunk ugyanabban a házban Babával, mégis két különböző világban éltünk. A sárkány volt az a papírvékony felület, ahol világaink összeértek."
Khaled Hosseini afgán származású, Amerikában élő író 1965-ben született. Orvosnak tanult. Papírsárkányok (2003) és Ezeregy tündöklő nap (2007) című regényei 80 országban, összesen 40 millió példányban keltek el. Legutolsó világsikerű könyve És a hegyek visszhangozzák címmel 2013-ban jelent meg a Libri Kiadónál.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Alice Walker Kedves Jóisten és Khaled Hossein Papírsárkányok című könyve is rajta van azon a 35 kötetet tartalmazó listán, amelyet egy ötttagú vandálbandának el kell olvasnia. A vandálok egy történelmi afrikai-amerikai iskolaépületet graffitiztek össze rasszista, antiszemita és obszcén ábrákkal és feliratokkal. A könyvek elolvasása mellett 14 filmet kell megnézniük, két múzeumot kell meglátogatniuk, és havonta be kell számolniuk arról, hogy haladnak.
KALANDOS TÖRTÉNET MÁTYÁS KIRÁLY KORÁBÓL (Kalandregény 14 éves kortól) A Fekete Sereg különleges alakulatának, a Baphomet harci szekér legénységének létezéséről csak a beavatottak tudnak. Sokan ...
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
5
az 5-ből
26 értékelés alapján
Többszörösen meglepő, lebilincselő regény. A társadalomleírás rendkívül összetett, a történet szívszorongató. Kultúrák között való vergődés, beilleszkedés avagy hagyományőrzés kettőssége, generációk közötti szakadék, társadalmi csoportok közötti különbségek, igaz barátság, árulás, jóvátétel, szembenézés önmagunkkal, és még sorolhatnám - ez mind benne van a Papírsárkányokban. Szenvedéssel teli a történet, az író mégis pozitív kisugárzást továbbít az olvasó felé. Khaled Hosseini igen magasra helyezte a mércét ezzel az elsőként megjelent regényével.