Helga Weiss 1939-ben kislányként szenvedi el a náci megszállás első hullámát Prágában: apját elbocsátják a munkahelyéről, ő pedig nem járhat hagyományos iskolába. A növekvő náci brutalitás szemtanújaként kezd naplót írni.
Ez a napló sok tekintetben emlékeztet Anne Frank feljegyzéseire: Helga egyidős Annával, s hozzá hasonlóan az éppen kamaszodó kislány szemével nézi maga körül az egyre borzasztóbbá váló világot. Próbál élni és túlélni, nem sejtve, hogy az egyre nehezebb körülmények nem a szabaduláshoz, hanem a legborzasztóbbhoz, a gettóhoz, majd a koncentrációs táborhoz vezetnek.
1941-ben szüleivel együtt a terezíni gettóba kerül, ahol bámulatos éleslátással örökíti meg családja mindennapjait: a nyomorúságos életkörülményeket, az éhezést és a kivégzéseket - csakúgy, mint a legrosszabb helyzetekben is létező örömöt és reményt.
1944-ben Helgát Auschwitzba deportálták. Mielőtt elhagyta volna a terezíni tábort, feljegyzéseit és rajzait a tábor nyilvántartó részlegénél dolgozó nagybátyja gondjaira bízta, aki egy téglafalba rejtette a papírokat. A dokumentumok a háború végeztével csodával határos módon előkerültek.
A Terezínbe, majd Auschwitzba deportált tizenötezer gyerek közül mindössze száz élte túl a holokausztot. Helga Weiss a száz túlélő egyike. Naplója megrázó és egészen egyedi dokumentum, amely Anne Frank naplójához hasonlóan örök érvényű olvasmány.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Egyetlen tisztességes ember sem hal meg hiába. Anne Frank bizonyosan nem. De ő nem meghalt valamiért, hanem sokkal inkább élt valamiért - a halál ellenére élt." A 77 éve megjelent napló kiadá...
Akciós ár:
3 375 Ft
Korábbi ár: 3 150 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Akciós ár:
4 800 Ft
Korábbi ár: 5 600 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Akciós ár:
1 500 Ft
Korábbi ár: 2 100 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Akciós ár:
3 225 Ft
Korábbi ár: 3 010 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján