A fotórealista festészet, ahogy az 1960-as évek végétől elkezdett kibontakozni, először az Egyesült Államokban, majd Nyugat-Európában, úgy vált egyre inkább a fényképészet és a festészet közötti kapcsolat bemutatásának eszközévé - mindeközben egyre többet reflektálva a művészeti alkotások piaci viszonyaira, a fogyasztói társadalomban értelmet nyert öndefiníciójára és a liberális kapitalista rendszer mindennapjaiban betöltött szerepére. A fotórealista festészet nem csupán egy műfaj, mely versenyre kel a fényképészeti ábrázolással, hanem egyben a jóléti társadalom kétarcú felszínességének felnagyított portréja is. Ezzel szemben a közép-kelet-európai régióban, ahol a politikai és gazdasági rendszer alapvetően különbözött a Nyugat-Európában fennálló rendszerektől, ahol a művészeti alkotások szinte elenyésző piaci értékkel bírtak, és a szocialista múlt sem tűnt el nyomtalanul - ebben a környezetben a fotórealizmust másképp kell értelmeznünk. Az Édentől keletre kiállítás bemutatja a közelmúlt kelet-közép-európai fotórealista festészetét, lerántva a nyugati értelmezés leplét, míg a hozzá kapcsolódó kiadvány felvázolja a műfaj értelmezési kontextusát. Magyar és Angol nyelven
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ezekkel a szavakkal ajánlotta könyvét az olvasók figyelmébe 1947-ben a legendás fotóriporter, Robert Capa. Az eredetileg filmforgatókönyvnek készült írás valójában egy szerelmi történet, melyet át-...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján