A kiadvány kétnyelvű Törvényszerű és természetes, hogy az évszázadokkal korábbi események a múlt ködébe vesznek. Vannak azonban olyan sorsformáló és sorsfordító események, amelyekre még a kései utókor is szívesen gondol. Ezek egyikére a keresztény templomok legtöbbjében delente megkonduló harangszó is emlékeztet, és noha igen sokan tudják azt, hogy Nándorfehérvár/Belgrád váránál 1456-ban sikerült feltartóztatni a hódító oszmán sereget, egyre kevesebben tudják, hogy ez a harangszó erre emlékeztet. Pedig így van. Az oszmán fenyegetés elhárítására III. Callixtus pápa keresztes hadjáratot hirdetett, majd 1456 júniusában meghozta híres rendeletét a harangok megszólaltatásáról. Az eredetileg mozgósításra felcsendülő harangszó egy szűk hónapon belül, július 22-re a diadalt világgá hirdető harangszóvá vált, hiszen ekkorra sikerült a magyar sereget vezető Hunyadi Jánosnak és a kereszteseket fanatikus lelkesedésével magával ragadó Kapisztrán Jánosnak a nagy győzelmet kivívni. Ennek hírére a pápa örök időkre elrendelte a harangozás szokásának fenntartását. A nándorfehérvári győzelem nemcsak a Magyar Királyság elsősorban magyar, szerb, román, horvát, szász, szlovák népeinek a sikerét, hanem az ötszázötvenöt évvel ezelőtti európai összefogást is dicséri.
Minden, amit tudni szeretnél az ókori görögökről és rómaiakról, de sohasem tanították az iskolában Miért nem hordtak a görögök és rómaiak nadrágot? Hogyan borotválkoztak? Hozzájuthattak-e jó min...
Bevezető ár:
4 640 Ft
Eredeti ár: 5 800 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 199 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
4 208 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
6 630 Ft
Eredeti ár: 7 800 Ft