Az FTC Évkönyvek 2012 óta íródó történelmében újabb állomásához értünk, hiszen decemberben immár a könyvsorozat 8. darabja kerül a polcokra. A 140 oldalas, több száz fotót tartalmazó kiadvány a klub fennállásának 120. esztendejét foglalja össze, amikor a labdarúgók felhelyezték a címer fölé a harmadik csillagot, de mellettük további három csapatbajnoki aranyérem is született, amire a Ferencváros korábbi történelmében még soha nem volt példa.
Az exkluzív kiadványban részletesen visszaemlékeznek a futballisták 30. bajnoki címe mellett a vízilabdások Bajnokok Ligája-győzelmet hozó esztendejére, de terítékre kerül a jégkorongozók sikere, valamint a női futballisták elsősége is. A csapatbajnoki sikerek mellett természetesen a klub összes sportágának elmúlt évben elért szereplését összefoglalják, de emellett külön foglalkoznak Böde Dániellel, valamint a klub kétszeres világbajnok, valamint Európa-bajnok birkózójával, Bácsi Péterrel is, aki idén jelentette be visszavonulását.
A sportágak mellett az évkönyvben olvashatnak az FTC elmúlt kereskedelmi eredményeiről, az Albert Alapítvány programjairól, a FradiMédiáról, valamint a társadalmi felelősségvállalás terén mutatott Fradi-teljesítményről is.
Szeretnél te is úgy cselezni, mint Messi, Ronaldo, Neymar és a többi híres focista? A könyvben 30 sztár 30 legfontosabb trükkjét mutatjuk be lépésről lépésre, egyértelmű ábrákkal és könnyen követhe...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Bevezető ár:
4 792 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft