A spanyol fontos világnyelv: több mint négyszázmillió ember anyanyelve Európában és Amerikában, és egyre nagyobb a jelentősége a nemzetközi életben is. A szótár régóta érezhető hiányt pótol, hiszen hasonló jellegű munka több mint negyven éve jelent meg, és ez alatt a bő négy évtized alatt a szókincs, követve a társadalom, a gazdaság, a tudomány és a technika újdonságait, jelentősen megváltozott. A szótárban 22 000 címszó található. A szerkesztés során a minél aktuálisabb szókincs rögzítése mellett célunk volt az is, hogy bő példaanyag bemutatásával segítsük nemcsak a kezdő nyelvtanulókat, hanem azokat is, akik a nyelvtanulás első szakaszán túljutva már az aktív nyelvhasználatra, az önkifejezésre is képesek. Így kiemelt figyelmet fordítottunk például a vonzatok feltüntetésére, illetve a rendhagyóságok jelzésére. A Függelékben igeragozási táblázatok és a rendhagyó igék listája szerepel. A szótár az európai spanyol nyelvhasználatot részesíti előnyben, de a latin-amerikai spanyol legáltalánosabb szavai is megtalálhatók benne.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ideális gyakorlás és ismétlés a jól bevált módszer szerint: fedezze fel - értse meg - gyakorolja be. - könnyen áttekinthető felépítés - részletes magyarázatok - számos életszerű gyakorla...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 987 Ft
Eredeti ár: 4 690 Ft
Online ár:
2 287 Ft
Eredeti ár: 2 690 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
1 891 Ft
Eredeti ár: 1 990 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 942 Ft
Eredeti ár: 4 380 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján