A nők nemcsak otthon végeznek láthatatlan munkát, sokszor a társadalomért is úgy tevékenykednek, hogy szinte megfeledkeznek róluk. Ezekről az alig emlegetett hősökről szól a regény. A fiktív szereplőkkel dolgozó kötet Frida, Magda és Médi történetén keresztül vakuvillanásnyi ideig megmutatja azoknak a bátor nőknek is az alakját, akik mertek cselekedni. Rajk Júlia, Ember Judit vagy Hodosán Róza figuráját többek között.
1987-ben járunk, Magyarországon, Budapesten. A kommunista rezsim elnyomási struktúrája omladozni látszik, de senki nem tudja, mikor dől össze. A besúgói rendszer még aktívan működik, az ellenzék is egyre több akciót szervez: a kötetben mindkét csoport életébe belepillantást nyerhetünk.
A kamaraműként is felfogható regény az árulás és lázadás pszichológiájával foglalkozik, azzal, milyen apróságokon, rejtett családi kódokon, lelki töréseken vagy épp a véletlenen múlik az, hogy valaki a szocializmus kiszolgálója lesz, netán ellenáll. Ám nehéz pálcát törni bárki felett egy olyan korszakban, ahol a legnagyobb bűnös és áruló valójában a rendszer maga.
A regény lapjain 1944-től 1987-ig villannak fel a magyar történelemnek olyan drámai pillanatai, melyek mindenkire hatással voltak, de a nőknek sokszor még nagyobb traumát jelentettek. Amíg pedig megismerjük az ő túlélési stratégiájukat, addig is vígan pöfögnek a Zsigulik, kotyognak a kávéfőzők, végtelen lassúsággal épülnek a víkendházak, Beszélőket lapoznak titokban, hangulatjelentések készülnek, harmatosak a Kőbányaik, szól a Kontroll Csoport, a panellakások fagyöngyös függönyei engedelmesen csörögnek a vállunk körül, a főszereplők számára pedig a végére kiderül: ki árult el másokat, és ki önmagát.
- Te is olyan vagy, aki a repülőn a szárnyat fotózza a felhők fölött? - Soha nem ülök a szárnyak mögött. Szentesi Éva új kötetének főhőse képzeletben repülőre száll, hogy fentről vizsgálhassa ö...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft