A Pannon-medence (Kárpát-medence) kialakulása a kora miocén végén, 17–18 millió évvel ezelőtt kezdődött. Ősföldrajzi szempontból a medence története három, közel azonos hosszúságú szakaszra bont ható. Az első szakaszban – a középső miocénben – a medencét tenger borította, a második szakaszban – a késő miocénben – egy sósvizű tó: a Pannon-tó, majd ennek feltöltődésével a harmadik szakaszban – a pliocénben és a pleisztocénben – folyóvízi síkság alakult ki. A késő miocén (11,6–5,3 millió év) folyamán a medence földrajzi képét tehát a Pannon-tó határozta meg. A Pannon-tó legnagyobb kiterjedésű állapotában ma a Föld második legnagyobb területű tava lenne a Kaszpi-tó után. A Pannon-tó számos egyéb vonatkozásban is hasonlítható a mai Kaszpi-tóhoz. Beltenger lefűződésével keletkezett, vize sós volt, de a sekély és széles északi selfen, ahol a jelentősebb folyók elérték a tavat, szinte teljesen édes. Hosszú életű tó volt, létezése földtörténeti korszakokat ívelt át, ezzel összefüggésben élővilága döntően endemikus fajokból állt.
A Pannon-tóban és a hozzá kapcsolódó delta- és folyóvízi környezetben lerakódott késő miocén üledékek – a pleisztocénben kiemelkedő szigethegységek foltjaitól eltekintve – még ma is összefüggően borítják az egész Kárpát-medencét. Vastagságuk a tagolt medencealjzatnak megfelelően változik, de helyenként a 4 km-t is eléri. Gazdasági jelentőségük felbecsülhetetlen a Kárpát-medence országai, elsősorban Magyarország számára. A rétegek kőolajat, földgázt, lignitet, uránércet, vizet rejtenek, illetve építőipari nyersanyagként (cement-, tégla-, cserép-, kerámia-, üveggyártás) hasznosíthatók. Összességében valószínűleg ez a rétegsor az ország legnagyobb, legelterjedtebb és legtöbbet tanulmányozott földtani objektuma. Ennek ellenére ismereteink a Pannon-medence késő miocén világáról még mindig meglehetősen töredékesek.
Ebben a könyvben kísérletet teszünk arra, hogy átfogó képet adjunk a Pannon-medence késő miocén ősföldrajzi és őskörnyezeti változásairól. Kutatásaink két pillérre, őslénytani és szeizmikus rétegtani tanulmányokra támaszkodnak. A két terület szintézisével létrehozott rétegtani és ősföldrajzi keret alkalmas arra, hogy más tudományterületek megfigyeléseit és adatait is az eddigieknél pontosabban lehessen időben és térben elhelyezni, ugyanakkor természetesen ez utóbbiak is hatnak az alap- adatok értelmezésére. A könyvben megfogalmazott következtetések általában ilyen visszacsatolásos értelmezési folyamat eredményeképpen alakultak ki.