Kit érdekel a 21. század elején, a mobil és a digitális kommunikáció, a globalizáció rohamos terjedése idején a rádiózás, "a nagypapa doboza"? Pláne a magyarországi és a közszolgálati. Pedig a rádiózás is óriási megújulás előtt áll hazánkban, már csak ez is indokolttá teszi a róla való szakmai diskurzus nyilvánosságát. Van Agárdi Péter tanulmánykötetének két aktualitása is. Egyrészt a - naptárilag legalábbis - jeles alkalom: 2005. december 1-jén ünnepli a Magyar Rádió megszólalásának 80. évfordulóját. A gazdag hangzó múlt és a tehetséges alkotók generációi mindenképpen tiszteletet érdemelnek; bizonyára lesz is számos méltó emlékezés és kiadvány. Ezt a kötetet azonban szigorú szembenézés: egy, a Rádió iránt szenvedélyesen elkötelezett értelmiségi fájdalmas kritikai hangvétele jellemzi. A másik aktualitása ugyanis a gyűjteménynek az, hogy a Magyar Rádió Rt. 2005 őszére drámai helyzetbe került, elsősorban a rádióelnök-választások - legalábbis eddigi - sikertelensége, az interregnum okán. De még inkább az e mögött tetten érhető, az 1998 óta egyre hallhatóbb - s főleg a 2000-ben "intézményesült" csonka kuratórium okozta - politikai kiszolgáltatottság és elfogultság ténye, a függetlenség és a szakmai hitel visszanyerése esélyeinek minimalizálódása miatt.
"Nem annyira teljesítményeikből, mint inkább jogcímeikből és igényeikből akarnak megélni, kölcsönösen utálják egymást, állandóan szomszédaik és sorstársaik rovására akarnak előnyöket szerezni, az e...
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
3 783 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
Online ár:
4 252 Ft
Eredeti ár: 4 475 Ft
Online ár:
4 275 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján