A járványokról

Összefoglaló

Napjainkban, amikor újra globális méretű világjárványokkal kell szembenéznünk, a járványkutatás reneszánszát éli, és ez a felfokozott érdeklődés rávetül a témával foglalkozó korai művekre is. A járványokról szóló értekezés, Thomas Jordan kolozsvári születésű német orvos főműve 1576-ban jelent meg. A morva őrgófság főorvosa (Brünn/Brno) több szállal kötődik a korabeli magyar országrészekhez, Erdélyhez és Nyugat-Magyarországhoz; előbbiben gyermekkorát töltötte, utóbbiban pedig 1566-ban császári hadi főorvosként gyakorolta szakmáját, majd humanista kollégákkal és kiválóságokkal tartott fenn kapcsolatot. Jordan műve több nyugat-magyarországi vonatkozású művelődéstörténeti információt is tartalmaz, hiszen ismerte a magyar nyelvet és kultúrát.

Alaposan ismeri korának járványügyi szakirodalmát; a legkiválóbb kutatók mesterei és humanista barátai közé tartoznak. Conrad Gessner, Girolamo Cardano, Carolus Clusius, Ulisse Aldrovandi, Dudith András, Johannes Crato von Crafftheim (e munkáját neki ajánlotta), illetve Giulio Alessandrini csak néhány név kapcsolatainak hosszú listájáról.

A könyv felépítése az arisztoteliánus logika szerinti traktátusok rendjét követi. A járványos betegségek meghatározása után leírja ezek különböző tüneteit, terjedésének módját, a kór lefolyását, a lehetséges gyógymódokat, kitérve a klíma, illetve táplálkozás egészségre tett hatását is. Hol az emberi test működésének leírása, a belső összefüggések értelmezése kerül a fókuszába, hol a környezet hatását vizsgálja a betegségekre. Ír egy az akkori Magyarországra különösen jellemző betegségről, a kiütéses tífusz egy fajtájáról is, amelyet akkoriban magyar betegségnek (Morbus hungaricus) neveztek, s amellyel egykoron, hadi főorvosként ő maga is találkozott.

A mű vége valóságos gyógyszerészeti receptkönyvvé és táplálkozási szakkönyvé, szinte szakácskönyvvé alakul: érdekes összevetni a különböző ételekre vonatkozó megfigyeléseit mai tudásunkkal és tapasztalatainkkal.

Műve, bár még nagyrészt az antik és középkori tekintélyek (Hippokrátesz, Galénosz, Lucretius, Avicenna stb.) hatása alatt áll, már meri kritizálni azok egyes nézeteit, és műveikből nem elsősorban a betegségek magyarázatait és gyógymódjait hasznosítja, hanem a kórok leírását, azaz elmozdul a spekulatív gyógyászat helyett az orvoslás tapasztalati jellegű felfogásának irányába; ez egy hosszú folyamat, amelynek érdekes köztes állomása ez a mű.

Az olvasó tájékozódását Jordan életrajza (Robert Offner), művének értelmezéséhez bevezető tanulmányok (Magyar László András és Fazekas Sándor) és bőséges jegyzetek segítik.