A 17. századi Franciaországban járunk, ahol éppen XIV. Lajos uralkodik színpompás és lobogó ambícióival. Ő úgy gondolja, hogy a jólét és a szépség áll mindenek felett; a kegyetlenség a frivolságból fakad; a tudomány és az alkímia pedig összeférhetetlen. A Tükrök Termétől kezdve a Versailles-i kastély elbogarasodott padlásáig mindenütt udvaroncok hada próbálja kielégíteni a király vágyait, vagyonokat és szabályokat elpazarolva és sutba vetve, testvéri kapcsolatokat feláldozva ezzel. Mindezek ellenére uralkodása 15. évére XIV. Lajos a nyugati világ egyik legerősebb birodalmává változtatta Franciaországot. Egy dolog nem változott: a király határtalan vágyakozása a dicsőségre. Egy túlontúl merész ötletként a király elküldte filozófusát egy expedícióra, amely során a halhatatlanság forrását kell felkutatnia mely talán csak a ritka, mitikus tengeri szörnyeknél található meg. Az ország, Isten és a király dicsőségére, Yves de la Croix atya visszatér a kincsével: egy nehéz, jéggel megpakolt csomaggal és egy tállal, amiben egy sikítozó lény van foglyul ejtve.
Elveszíthetjük-e az emlékét annak, ami egykor a szívünk része volt? Két cselszövő, egy lány és egy mindhalálig tartó harc a boldogságért. Evangeline Fox a Fenséges Északon révbe ért: hozzámen...
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
6 293 Ft
Korábbi ár: 6 293 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft
Akciós ár:
4 893 Ft
Korábbi ár: 4 893 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Akciós ár:
4 500 Ft
Korábbi ár: 4 200 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
4 868 Ft
Korábbi ár: 4 543 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján
Kedves, szórakoztató mese felnőtteknek. Egy kis történelem fényűzéssel és intrikákkal, ahogyan a valóságban is lehetett, egy kis fantasztikum, kalandok, izgalmak, s egy kedves, egymáshoz sehogyan sem illő, de lelkiekben igen gazdag és szépséges szerelmespár kálváriája egészen a boldog végkifejletig. A meseszövés remek, a karakterek emberiek és hihetőek, csak azért nem adtam 5 csillagot, mert a történetben szereplő pár szerelme nonszensz. Ilyen a való életben nem történik meg.