Ismeritek Mohát? És Gyopárt? Hát Ugribugrit? Esetleg Hetykepötykét? Nem? Akkor nincs más hátra, feltétlenül el kell olvasnotok ezt a könyvet, amelyben az ő történeteik, hétköznapi kalandjaik sorakoznak egymás után. Hogy kik ők? Hát törpék, akik épp ezért Törpeházán laknak, ha hiszitek, ha nem, a Börzsöny hegyei közt, Magyarkút mellett. E pöttöm gyerkőcökkel – legyen éppen szikrázó hóesés vagy napsugaras szünidő – szinte mindig történik valami érdekes vagy elgondolkodtató az iskolában, a játszóréten vagy éppen odahaza. Csupa olyasmi, amiből előbb-utóbb kiderül, hogy jónak lenni igazán jó, ha nem is olyan könnyű dolog. A történeteket Moha bácsi, a törpe meséli el a saját gyermekkoráról, amikor megtanulta, hogyan különböztesse meg a rosszat a jótól, még ha első pillantásra ez nehéz feladatot jelent is. Sok okosat megtudhattok e könyvet olvasva az árulkodásról, az irigységről, egymás bosszantásáról, az engedetlenségről meg a csak azért is rosszaságról, szóval csupa ismerős dologról. Meg aztán arról is, hogy mindezek után vagy éppen helyettük hogyan lehet barátságban élni azokkal, akik körülvesznek minket, legyenek bár kistörpék vagy nagyobbacska emberek.
Szüleitek vagy nagyszüleitek közül sokan emlékeznek szívesen ezekre a történetekre. Amikor még kicsik voltak, esténként a rádióban lehetett meghallgatni, mire tanítja a gyerekeket Moha bácsi, a törpe. Ezúttal két nagy kötetben jelennek meg e kedves mesék, Riedl Katalin rajzaival.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ideje lefeküdni! Nyúl Péter szereti a kalandokat. Csodajó a tóparton kempingezni, megtalálni az elveszett játék-katicát, sőt, belopózni éjszaka Gergelyfi bácsi zöldségeskertjébe. Az izgalmak után p...
Akciós ár:
5 243 Ft
Korábbi ár: 4 893 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Akciós ár:
5 250 Ft
Korábbi ár: 4 900 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Akciós ár:
2 250 Ft
Korábbi ár: 2 100 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Akciós ár:
3 743 Ft
Korábbi ár: 3 493 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Akciós ár:
8 993 Ft
Korábbi ár: 8 393 Ft
Eredeti ár: 11 990 Ft
Akciós ár:
4 868 Ft
Korábbi ár: 4 543 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Akciós ár:
3 368 Ft
Korábbi ár: 3 143 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján