Élet morzsák

Összefoglaló

Thomas Schreiber (Schreiber Tamás) 1929-ben született Budapesten, 1948-ban hagyta el Magyarországot, az Egyesült Államokba készült, Párizsban rekedt. Egyetemi tanulmányait (Politikai Tudományok Intézete, Sorbonne) már itt végezte, újságírói karrierje 1954-ben kezdődött. A forradalom idején a Le Monde, az Express és a francia állami rádió tudósítójaként járt Budapesten, majd évtizedeken keresztül dolgozott a francia sajtóban. Hivatalos küldöttségekkel bejárta a világot; szinte valamennyi közép-keleti ország vezetőjével találkozott, készített velük interjút. 1994-ig a Radio France Internationale publicistája volt, miközben a „keleti" térséggel foglalkozó számos tanulmány szerzőjeként is nyilvántartották. 1994 óta -miközben a francia sajtóban, rádióban és időnként a külföld felé sugárzott TV5 televízióban rendszeresen szerepel - a Saint-Cyr-i Katonai Főiskola vendégprofesszoraként a közép és délkelet-európai kérdések tárgykörében szemináriumot vezet. Ott volt a „fal” lebontásánál, és De Gaulle tábornok kíséretében Bukarestben, amikor a Párizsban a diáklázadások kitörtek; a magyar rendszerváltozás eseményeit – majd következményeit – is közelről tapasztalta, éli meg. Eddig tíz könyve jelent meg. Jelentős francia és magyar kitüntetések birtokosa.

(részlet)
"1948 decemberében elindultam Budapestről az Egyesült Államokba, hogy a kaliforniai Berkeley-i egyetemen ledoktoráljak, és amikor „majd egy nap” helyreáll a demokrácia Magyarországon, visszatérjek szülőhazámba. Harminckilenc évvel később, világkörüli utam során valóban jártam a Berkeley-i egyetemen… Önkéntelenül is hazagondoltam, mármint Párizsra, ahol feleségem és akkor már két felnőtt lányom élt. A „haza” tehát számomra akkor nem Magyarország volt, ahol néhány éve ugyan szájízem szerint alakultak az események és még a legsötétebb diktatúra idején sem számított idegen földnek, otthon mégis Párizsban voltam és vagyok.” (Részletek az utóhangból) „Életem története édes-keserű, sokszor túlzottan is változatos; voltak időszakok, amikor valamivel több nyugalomra lett volna szükségem. (…) Mindig voltak a világban – többek között szülővárosomban, Budapesten is –, akik szerettek, ismertek, figyelemmel kisérték életem alakulását, gondoltak rám. Az évek múlásával ugyan egyre kevesebben vannak, de jöttek mások, jöttek újak.
Az „eredeti” családom összezsugorodott, mondhatnám eltűnt. Akikről az első és második fejezetben írok, már nem élnek. Utolsó mohikánként itt vagyok és a kihaló Schreiber-család nevében tanúskodni próbálok. (…) A velem egy nemzedékhez tartozók közül szerencsére még vannak túlélői az elmúlt évtizedeken keresztül egymást követő rendszereknek. Többen Budapesten maradtak, de jórészük a tengerentúlon talált új hazára. (…) (…) Számomra, az újságíró számára érdekes, amit akár a Magyarországon maradt, akár a Nyugatra emigrált barátaim többsége mond az 1945 utáni évekről. A szörnyű állapotok, az éhezés, fázás, a szovjet csapatok jelenléte ellenére reménykedtünk, hogy végül minden jobbra fordul, és a fasizmus felett aratott győzelem után egy demokratikus Magyarország állampolgárai leszünk. Noha papíron ez a Magyarország 1946 február elsején megszületett, néhány évvel később (…) gyakorlatilag már nem létezett. (…) Ettől kezdve mindenki ment a maga útján, golgotát járt akár „otthon maradt” a vasfüggöny mögött, akár „idegenbe szakadt”. Ez történt velem is."