Ezzel a kötettel befejező részéhez érkezett négyrészes sorozatunk, amely a 18–19. század fordulójának egyes filozófiai, tudományos, irodalmi és képzőművészeti jelenségeit kívánta bemutatni. Az itt szereplő tanulmányok többsége – éppúgy, mint korábban A romantika terei, a Göttingen dimenziói és A középkor vetületei című kötetekben megjelent írásoké is - a kora romantika és a német idealizmus kialakulása kapcsán megsokasodó diszciplináris kölcsönösségek és tematikus átfedések feltérképezését tűzte ki céljául. A tanulmánygyűjteményben szereplő filozófiai szempontú megközelítések főként a konstellációkutatás módszereit alkalmazzák, a tudománytörténeti vizsgálódások konceptuális keretét pedig a romantikus tudományok fogalma képezi, illetve az a Nicholas Jardine által kidolgozott fogalmi apparátus, amely elsőként tette lehetővé a pozitivizmus reprezentánsai által zavaros időszaknak minősített kora 19. század történeti-hermeneutikai aspektusú értelmezését.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Minden, amit tudni szeretnél az ókori görögökről és rómaiakról, de sohasem tanították az iskolában Miért nem hordtak a görögök és rómaiak nadrágot? Hogyan borotválkoztak? Hozzájuthattak-e jó min...
Bevezető ár:
4 640 Ft
Eredeti ár: 5 800 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 199 Ft
Online ár:
4 208 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
3 613 Ft
Eredeti ár: 4 250 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján