Szétszóratás

Összefoglaló

Azt hiszem, keresve sem találhatott volna a ifjú Térey húsz évvel ezelőtt ennél találóbb címet induló verseskötetének - amit akkor ott, ő művelt, mai szemmel nézve maga volt a szétszóratás - egy érdemdús, akkor még javában élő és ható, impozáns teljesítményekben gazdag költői hagyomány szétszórása, szétírása, darabokra törése. Sajátos vállalás volt ez: egy most (akkor) kezdő fiatal ember, nemzedékének még alig ismert, de nagyon hamar meg- és elismert tagja arra szánja el magát (vagy inkább: arra vetemedik), vakmerő és felkészült elszántsággal, nemesen érzett és viselt önérzettel, természetes arroganciával és emelkedett elhivatottsággal, hogy önmaga (és nemzedéke) képviseletében felszámolja a költészetnek épp abban az időben kiteljesedő és érvényesülő változatait, leszámoljon (még) hirdetett költészeti ideológiákkal, s - hangozzék bármilyen nagyratörően is - a maga képére formálja az alakuló költészetet. A kötet első versének kihívó gesztusa, mellyel a költő - saját szavaival szólván - újjáavat és érvénytelenít, valódi, s a magyar irodalom történetében csak ritkán, de akkor radikálisan bekövetkező perújrafelvételt hirdet, azaz perbe hívja az aktuális irodalmiságot. A per megindult, s ha lassan is, ha bizonytalankodásokkal terhesen is, nemzedék is követte Téreynek magányos út-törését; s Térey, a kibontakozó új nemzedék mozgásának felhajtó erejét is kihasználva, úttörőből vezető lett, aki első, kísérletező kezdeményeinek ígéretét mára fontos nagy alkotásokkal tetőzte be; oly műveket írván - mint a Paulus --, melyekben nemzedéke is önmaga beteljesülését élhette meg. S ha ma a költő első, kezdő kötetének költészetét felülbírálja, átírja, szétszórja s újjáavatja, akkor örvendhetünk az újjáformálás, az újjászül(et)és misztériumának is - de elismerőleg említhetjük azt is: a mostani költőnek van mire büszkének lennie hajdani alteregójának esetében: ami akkor keletkezett, jelentős volt és jelentős marad ma is! Margócsy István