Zsindely Ferenc életét és munkásságát elsősorban a politika határozta meg, egy rövid ideig a kereskedelmi és közlekedési miniszteri tisztséget is betöltötte. Pályafutása a második világháborúval véget ért, ezután elsősorban karitatív tevékenységekben vett részt felesége, Tüdős Klára oldalán, egészen a kitelepítésükig.
Politikai szerepvállalása mellett életében már gyermekkorától kezdve jelen volt az erdőjárás, a vadászat. Testvérével, Endrével együtt később mindketten részt vettek a Nemzeti Vadászati Védegylet megalakításában, és mindkettejüknek jelentek meg írásai az akkortájt Kittenberger Kálmán által szerkesztett Nimród vadászújságban. Az Isten szabad ege alatt Elbeszélések vadról, vadászatról, vadászemberekről című kötet volt Zsindely Ferenc első olyan vadászati témájú munkája, amely könyv alakban is megjelent, ebben is szerepet vállalt testvére: az írásokat az ő fotói egészítik ki. A mű már megjelenésekor jó kritikát kapott: Pompás ajándék: Herman Ottó természetimádása, Bársony István művészalkotásai, Gárdonyi Géza föld- és fajszeretete újul meg benne gyönyörű friss hajtásban írja egy korabeli méltatója.
Az írás mit sem veszített értékéből az első megjelenése óta, a magyar vadászirodalom fontos részét képezi ma is. A benne szereplő elbeszéléseket átható mély humánum és feltétlen istenhit nagymértékben hozzájárul a kötet időkön átívelő érvényességéhez.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az elismert német vadászati szakember 265 oldalas könyve tömören, kellő alapossággal, jól áttekinthetően 12 fejezetben dolgozza fel a vadászattal kapcsolatos témákat, a 13. Fejezet értelmező szak...
Online ár:
3 383 Ft
Eredeti ár: 3 980 Ft
Online ár:
2 210 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
1 718 Ft
Eredeti ár: 2 021 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján